Tantermi halál utáni tantermi élet

Szinte mindenkinek van legalább egy meghatározó tanárélménye az életéből és legalább egy meghatározó filmélménye a tantermi mozik köréből. Holt költők társasága, Veszélyes kölykök, Reneszánsz ember, Fél Nelson és a sor hosszan folytatható akár az olyan dokumentarista darabokig, mint Az osztály, avagy egészen visszamenve a klasszikusokig, mint amilyen a Hannibál tanár úr. A tantermi drámák szinte mindig egy erős, karakteres pedagógus karaktere köré épülnek, és ha sikerrel mutatják be azt a folyamatot, ahogyan a diákok és a tanár megváltoztatják egymás életét, akkor máris nyert ügyük van, köszönhetően a minden mozinézőben ott élő egykori nebulónak.

Ezt az egyszerű (ha úgy tetszik sablonos, ha úgy tetszik pofátlan) sémát követi a kanadai Lazhar tanár úr is, de sikerrel tölti meg új tartalommal, és cseppet sem untatja a nézőit. Hogy mennyire működik a dolog, arra bizonyság a film által begyűjtött számos nemzetközi fesztiváldíj, valamint egy Oscar-jelölés is a Legjobb idegennyelvű film kategóriájában. A Philippe Falardeau által írt és rendezett mozi ráadásul a nevelés és nevelődés témáján kívül olyan érzékeny és aktuális kérdéseket is beemel a film történetébe, mint a nyugati bevándorláspolitika faramucisága, vagy a modern iskolarendszer hiperkorrektségből fakadó érzéketlensége fontos (gyerek)problémák iránt, így még inkább érthető a felkapottsága.

A film rögtön egy sokkoló szituációval indít: egy montreali általános iskolában az egyik szünetben a tanárnő öngyilkosságot követ el, ráadásul a tanteremben akasztja fel magát, és több kisdiák is szemtanúja lesz az esetnek. A történtek után az iskola nem talál hivatalos úton helyettesítő tanárt, így kapva kapnak Lazhar úr jelentkezésén, aki csak úgy besétál az utcáról, több évtizedes algériai pedagógusi múltjára hivatkozva. Amikor pedig a keze közé kapja a tanárnőjük halála miatt traumatizált osztályt, akkor az emberségével és a nem megszokott módszereivel segít nekik túllendülni ezen a sokkon, miközben a gyerekek is megszeretik őt. Persze az élet nem ilyen egyszerű, Lazhar múltja pedig titkokat rejt - no és nemcsak ő tanítja a gyerekeket, de azok is őt, megváltoztatva benne változtathatatlannak hitt dolgokat.

A Lazhar tanár úr főleg a gyászmunka folyamatáról és természetéről mesél érdekes dolgokat, és nem fél ezt a kérdéskört egy gyermeki közeggel ütköztetni. A tantermi dráma része tényleg a kötelezők felmondásában merül ki, és a fordulatai is meglehetősen kiszámíthatóak. Viszont az egyszerű történetét érzékenyen és keresetlen eszközökkel hozza közel a nézőjéhez, miközben a főszereplő Mohamed Fellag és a gyerekszínészek tündökölnek a vásznon. Az ilyen filmekre szokták azt mondani, hogy "melegszívű", és valóban nem titkolt célja a nézők meghatása, de mindezt ízléssel teszi.