Malek Andrea fiú kislány család utazás ingázás gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Voice című tehetségkutató zsűrijének egyetlen női mestere, Malek Andrea eddig is kettős életet élt, évek óta Ausztria és Magyarország között ingázott. Azzal, hogy elvállalta a produkcióban való szereplést még több időt tölt majd itthon, ugyanakkor családja nagyobbik része, a 18 és 14 éves fiúk Bécsben maradnak. Az énekesnő csak tavalyelőtt decemberben született kislányát, Lénát hozza magával.

Tippünk! Olvasd el Szily Nóra beszélgetését Malek Andreával!



"Csak a kicsi jön velem, a nagyok már majdnem felnőttek, ott járnak iskolába. Ha hazajövök, akkor sem tudok majd Lénával foglalkozni, őt a legtöbbször leadom a nagyszülőknél, akik végre babázhatnak, de besegítenek még a keresztanyámék, a barátaim is. De amikor a kislányom nagyobbacska lesz, akkor simán otthon hagyom majd a három fiúval, teljesen megbízom a férjemben. Léna már a negyedik lánya, ugyanis Walter már három gyönyörű felnőtt lány édesapja volt, amikor megszületett a közös gyermekünk" - árulta el Malek Andrea, akinek a Voice mellett sem áll meg a szakmai élete, ugyanúgy színésznő és énekesnő marad.

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu
Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.