Utolsó kívánság: szex

Ha így nézzük, meglehetősen tabudöntögető a Most jó témája és története, más szempontból viszont cseppet sem az. A szüzességelvesztős bakancslista-projekt ugyanis gyorsan átértékelődik, amint hősünk megismerkedik a filmben egy szimpatikus sráccal, innentől pedig már nem a szex és a többi kipróbálandó tétel a lényeg, hanem az első szerelem - a halál árnyékában. Ez a történet pedig már ismerős, olyan, mintha kereszteznénk a Love Story halálig szerelmes kettősének és Az élet nélkülem súlyosan beteg, a halál előtt egy másik férfit is kipróbálni vágyó feleségének esetét. Attól viszont, hogy valami nem igazán eredeti, még lehet jó, ráadásul a Jenny Downham írónő (magyarul Amíg élek címmel olvasható) regényéből készült film az egész tematikát sajátos fénytörésbe is tudja állítani azzal, hogy a tinédzserkorba helyezi a szereplőit.

A Most jó sztorija annyiban is eltér az előképeitől, hogy itt már egyből a dolog sűrűjébe csöppenünk: nem ismerjük meg az egészséges Tessát, hogy aztán sokkolhasson minket a halálos betegségének híre, majd végigkísérhessük őt az útján. Nem, itt Tessa már régen beteg, amikor először megpillantjuk, így az sem témája a filmnek, hogy miként fogadja el a tényt, hogy rövidesen meg fog halni - úgy tűnik, már elfogadta, és a maga sajátos humorával nagyon is vagányan kezeli ezt a helyzetet (mindenesetre sokkal jobban, mint a családja). A kérdés inkább az számára, hogy a hátralévő időt miként használja fel - és talán emiatt is tud a sorsa még inkább közel jönni és átélhetővé válni a film nézője számára.

Hiszen nem úgy vagyunk-e mindannyian, hogy tudjuk, egyszer meg fogunk halni, és nem azon igyekszünk-e mi is, szerencsére bővebb határidőket kapva, hogy az addig hátralévő időt minél jobban tölthessük el? Ilyen értelemben a "miként jó élni" dilemmája közös a néző és a film főhőse számára, és Tessa tinédzsersége ezt még izgalmasabbá teszi. Ha egy felnőtt embert látunk szembesülni a kérdéssel, akkor könnyen gondolhatunk arra: megvolt a lehetősége, miért nem próbált ki mindent, amire vágyott - így a történet óhatatlanul szól az elszalasztott esélyekről is. Ha gyerek a főhős, akkor sansza sem volt, és a sztori az igazságtalan sors, Isten stb. dimenziói felé terelődik. Egy kamasz viszont... egy kamasz most fedezi-fedezné fel az életet, normál esetben is először szembesülne bizonyos dolgokkal - ha pedig az első alkalomról tudjuk, hogy egyben az utolsó is, az nehezen hagyja nyugton a könnyzacskóinkat a nézőtéren.

Ol Parker rendező (Marigold Hotel; Egy szoknya, egy szoknya) be is vet minden filmes eszközt annak érdekében, hogy ez így történjen, hatásos zenék, helyszínek, beállítások követik egymást sorra, de szerencsére csak nagyon ritkán csúsznak át klisés, avagy bántóan hatásvadász megoldásokba. Ebben pedig nagy szerepe van a főhős Tessa (és az őt bravúrosan játszó Dakota Fanning) személyének: az ő természetessége, fanyar humora, a mindenkori tinilány zűrösségét és szeretnivalóságát elkapó jelenléte, a szeretetre és megértésre vágyó tekintete teszi ezt a filmet igazán emlékezetessé.