Cukormázas Budapest - Desszertbárok a fővárosban

cukrászda pmsza gasztronómia édesség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A fővárosban gombamód nőnek azok a kézműves cukrászdák, ahol nyoma sincs a hagyományos dobostortának és a franciakrémesnek. Ellenben újdonságokban, kreatív ízvilágban és pazar süteményekben nincs hiány. Többezer kalória bevitele után úgy döntöttünk, megtaláltuk a három kedvencünket. Jó sütizést nektek is!

Domi's Bake Shop

Az VI. kerület egyik kis utcájában található Suri Dominika sütizője. A mindössze 21 éves lány cukrásznak tanult, az iskola után pedig rendelésre kezdett süteményeket készíteni. Ám az ízvilágával és az édességeivel hamar megbolondított mindenkit, ezért úgy döntött, nagyobb fába vágja a fejszéjét: 2013 decemberében megnyitotta apró, de annál barátságosabb cukrászdáját. A kínálatban azonban semmi hagyományos sincs, Dominika ugyanis elzárkózik a futószalagon gyártott vajas süteményektől. Ő inkább arra törekszik, hogy olyan ízekkel találkozzanak a hozzá betévedők, mintha a nagyi süteményeit ennék. Ez sikerült is neki - a helyet nagyon hamar megismerték az emberek, olyannyira, hogy most már a vele egyidős Henivel készítik a finomabbnál finomabb édességeket. A karamellás torta a legnépszerűbb, de a vendégek odavannak a csokis-banános pitéért, a macaronért és a színes kekszekért is. De Dominika igyekszik folyamatosan új édességeket kitalálni, újragondolni a külföldi finomságokat - adalékanyagoktól mentesen.

/1404/Domi_20144149471

A Life.hu tippje:

Mi a szinte még meleg Oreo kekszes sajttortát és a friss málnás-csokis tartot kóstoltuk, mindkettő egyenesen mennyei volt!

Édesmindegy

A Pozsonyi utcában található desszertbár három barát remek munkáját dicséri. Mártity Zóra, Keleti Arthúr és édesanyja, Marika cukrászdája mennyei sütiket kínál. Zóra szerint ez cukrászmesterük, Piroska érdeme is - ő ugyanis tényleg eszméletlen dolgokat alkot. Az Édesmindegybe margarin be nem teszi a lábát, de egy sachertortának vagy Eszterházynak sincs itt helye. A francia, angolszász, amerikai, portugál konyhák édességeinek azonban annál inkább, méghozzá nem akármilyen minőségben. A hazai konyhából egyedül madártejet kóstolhatsz itt, de a sűrű vaníliakrém miatt az is egészen más, mint a korábban megszokottak. Tartósítószer és színezék sem került az édességekbe, csakis olyan hozzávalók, amiket otthon mi is beletennénk. A házias jelleg itt sem maradhat el, ezt mi is csak megerősíteni tudjuk. A finomságok nemcsak látványra gyönyörűek, de az ízük is mennyei: a mascarponés máktorta és a portugál krémes nagyon népszerűek, ám néhány hete egy új torta "vezeti a ranglistát..."

/1404/_desm20144149462

A Life.hu tippje:

A fekete mamba névre hallgató amerikai csokis, mogyoróvajas sajttorta sós karamellaöntettel szerintünk egyszerűen világbajnok. "Olyan, mint az első szerelem - utána már semmi sem ugyanolyan" - mondta rá fotós kolléganőm, és igaza van. Ez a süti ugyanis igazi ízorgia, amit az enyhén sós öntet még izgalmasabbá tesz.

Cake Shop

A zajos József Attila utcában vagy egy sütiző, amiről nem túlzás azt állítani, hogy nemcsak követi a trendeket, de diktálja is azokat. Itt minden divatos édességet megtalálnak az édesszájúak: a Cake Shopban nincs hiány macaronból, színes kekszből, cupcake-ből és habcsókból sem. Sallay Fanni üzletvezető, tulajdonos, de ő koordinálja a termékfejlesztést is. Fanni elárulta, hogy a 2013 nyarán megnyitott sütiző abszolút a francia típusú finomságokat kínálja, a sütemények külseje azonban nincs szigorú formába kényszerítve - picit amerikai stílusban lettek megálmodva. Minden édesség helyben készül, méghozzá úgy, hogy az ide betérők akár végig is nézhetik az egész munkafolyamatot. A desszertbár egyik legnépszerűbb finomsága a diótorta, ami a Dining Guide néhány héttel ezelőtt megjelent cikke szerint Budapest legjobb tortája. Nagyon népszerűek még a gyümölcsös sajttorták és a nemrég megnyitott bake shop is, ahol isteni péksütik csábítanak.

/1404/Cake_201441494618

A Life.hu tippje:

A sajttorták íze egyszerűen csodás, ha pedig szereted a habcsókot, ez az a hely a városban, ahol tényleg érdemes megkóstolnod!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.