Nem cseréli le a barátnőjét Rippel Ferenc

Forrás: rtlklub.sajtoklub.tv -
barátnő szépségverseny Miss International Hungary Rippel Ferenc
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az idei Miss International Hungary szépségversenyen nem választ magának új barátnőt Rippel Ferenc, aki a tavalyi versenyen ismerkedett meg kedvesével, a nála 24 évvel fiatalabb Sárával.

Az idén is jelentős szerepet kap a szépségversenyben Rippel Ferenc, aki tavaly kénytelen volt elfogultság miatt visszalépni a zsűrizésből, ugyanis beleszeretett az egyik 18 éves versenyzőbe.

Forrás: rtlklub.sajtoklub.tv

„Nem tervezem a barátnőváltást, Sárával jól megvagyunk, és igyekszünk a magánéletünket nem nyilvánosan élni. Más szemmel nézek idén a lányokra, márcsak azért is, mert a magánízlésem eltér a színpadi ízlésemtől. Az életben a fekete hajú, pici, törékeny, vékony típusú lányokat kedvelem, akit oltalmazni kell, és ez nem a tipikus szépségkirálynő alkat. A mai szépségkirálynők viszont nagyon céltudatosak. Azért jelentkeznek, hogy ismertek legyenek, szerepeljenek és nyerjenek, és ezért mindet megtesznek. Megtanulnak angolul, lefogynak, egyetemre járnak, átváltoznak, ha szükség van rá. Az ismertté és híressé válás trendi dolog lett, mindenki szeretne sikereket elérni. Manapság királynőnek lenni nemcsak egy évig tartó elfoglaltságot jelent, hanem körvonalazódik egy jövőkép is. A 2008-as szépségkirálynő jó példa erre, hisz évek óta királynőként járja a világot, karitatív rendezvényeken vesz részt, pénzt keres és karriert épít" - osztotta meg velünk gondolatait Feri.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.