Małgorzata Braunek első filmszerepét a Máté élete című 1968-as filmben kapta, egy évvel később Andrzej Wajda Légyfogó című szatírájában a kattant hippicsajt alakította, aki elcsavarja a nős főhős fejét – írja az Origo. Főszerepet játszott akkori férje, Andrzej Żuławski Az éjszaka harmadik része (1971) és Az ördög (1972) című filmjeiben. 1971-ben született meg fiuk, Xawery Zulawski, aki később édesapjához hasonlóan filmrendező lett.
Braunek leghíresebb filmje talán a Henryk Sienkiewicz regényéből készült Özönvíz című nagyszabású történelmi eposz volt. A 315 perces film hatalmas kasszasiker volt Lengyelországban, és Oscar-díjra is jelölték a legjobb idegennyelvű film kategóriájában.
Karrierje csúcsán, 1980-ban Braunek otthagyta a filmipart, spirituális utazáson vett részt Indiában és Tibetben, és a dalai lámával való találkozás után a meditáció és a buddhizmus felé fordult.
Visszavonulása előtti utolsó alakítását a Doktor Senki című magyar tévéfilmben nyújtotta, amelyben partnerei Oszter Sándor, Benkő Gyula, Márkus László és Páger Antal voltak. A kilencvenes évek közepén visszatért a színészethez.
Csodás élmény - kis kérdőjellel: Miért hagyták ott sokan a Hamletet?
Előadás közben halt meg egy színész
Péterfy Bori: "A nő ezer szerepnek felel meg"