Nem először veszett nyoma Görög Zita édesanyjának

Fotó: Hajdú D. András - Origo -
eltünés Görög Zita anya eltűnt emberek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A modell végre megkönnyebbült, mert egy hét után előkerült az édesanyja. Közben az is kiderült, Zitára nem először ijesztett rá Judit.

Ahogy a Life.hu is megírta, Görög Zita szombaton reggel kétségbeesett bejegyzést tett ki Facebook-oldalára. Egy hete eltűnt anyukáját kereste, aki délutánra szerencsére elő is került. A modell a Blikknek mesélt a történtekről és elmondta: előfordult már korábban is, hogy egy-két napig nem tudták elérni az édesanyját, de ilyen hosszú időre még soha nem tűnt el, ezért ijedtek meg annyira.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

„Sajnos nemrég elveszítette a munkáját, és el volt keseredve. Szeretett volna egyedül maradni, ezért kapcsolta ki a telefonját, és zárkózott be korábbi lakhelyén, ahol összepakolt" – mondta megkönnyebbülve Zita, aki hozzátette: édesanyja egyik albérletből a másikba költözik, de az elmúlt egy héten egyik lakásban sem nyitott ajtót.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.