Ábel Anita: "Az adottságaimból kihoztam a legjobbat!"

Régi álmodat realizáltad, egészen új dologba vágtál bele.....
Régi terveim közül sikerült most az egyiket megvalósítanom, ami nem a színházzal, színészettel kapcsolatos. Egy kreatív tevékenység, a „Csináld magad az otthonodat!" élharcosává fogok válni. A Sufnivarázs nevet viselő projekt célja az, hogy segítse a nőket a hétköznapokban, hogy sikerüljön nekik egyszerre tökéletes anyáknak, háziasszonyoknak és feleségnek lenniük. Mikor az embernek gyereke születik, onnantól másképp néz a tárgyakra, a környezetére. Fontossá válik, hogy praktikus, de nagyszerű dolgokat tudjon otthon csinálni, és tartalmasan el tudja tölteni a gyerekkel az idejét, mindezt pénztárcakímélően. Ehhez szeretnék ötleteket adni, például személyre szóló tárgyak készítésével, régi népi gyógymódok újrahasznosításával, divattanácsadással. A társammal, Dórával elsőnek a Facebookon indultunk el, de készülünk weblappal is. Személyesen kezeljük az oldalt, tervezünk élő csetelést is.

A külsőségeken kívül a női lélekkel is foglalkoztok?
Igen, a Sufnivarázst kiegészítjük egy „léleksufnival" is, ahol próbálunk láthatatlan barátnőként tanácsokat adni a hozzánk fordulóknak. Az a tapasztalatom, hogy sok nőnek nincs kihez fordulnia, ha problémája adódik. Szeretnénk éreztetni, hogy senki nincs egyedül.

Honnan van érzéked ahhoz, hogy tanácsokat adj másoknak?
Pedagógia szakon végeztem, párhuzamosan jártam főiskolára és Gór Nagy Mária színitanodájába. Emellett a gyakorlatalapú világnézettel és vallással, a buddhizmussal is foglalkozom. A buddhizmus nem más, mint hallgatni az egészséges, józan eszünkre. Ennek legmeggyőzőbb bizonyítéka, hogy nem menekülünk az élet elől, hanem irányítjuk azt. De nem akarok a tanító szerepében tetszelegni, okoskodni, nem akarok senki helyett megoldani problémákat. Azt gondolom, hogy 40 évesen rendelkezem bizonyos élettapasztalattal, két lábon állok a földön, tudom, hogy vannak helyzetek, amikor egy harmadik ember segítségére van szükség. Aki olyan, mint egy harmadik szem, objektíven rálát bizonyos szituációkra, befolyásoló tényezők nélkül.

Neked van kihez fordulnod, ha segítségre van szükséged?
Makacs vagyok, ha tudom, először megpróbálom egyedül megoldani a dolgokat. Ha már nagyon lent vagyok, akkor igyekszem olyan embert keresni a környezetemben, aki nem mindennapi része az életemnek. Ha szakmai kérdésről van szó, akkor van pár olyan ember, akinek adok a véleményére. Nincs sok barátnőm, a szakmából ketten, hozzájuk is bizalommal fordulok. Segítséget kérni nem ciki. Van, amikor az ember eltéved, és nem látja a kiutat.

Neked mi segít, ha eltévedsz?
Egész életemben kerestem valamire a választ, amikor a buddhizmus szembejött velem egy teljesen váratlan helyzetben. Mint mindegyik vallás, ez is ad egyféle lelki nyugalmat, segít abban, hogy higgadtan próbáljak állni különféle helyzetekhez. Az, hogy valaki buddhista, még nem jelenti azt, hogy lótuszülésben lebeg a föld felett. Minden vallásban vagy hitben elmerülni egy éveken át tartó folyamat. Itt Európában nem tudok könnyen elvonulni egy kolostorba, mindenhol érnek a különféle hatások. Ilyenkor az ember inkább igyekszik elfogadni a különféle szituációkat, és más szemszögből is megnézni a dolgokat. A buddhizmus empatikus képességet ad, megpróbálod a másik ember helyzetébe is beleképzelni magad, elfogadni a másikat.

A mindennapjaidat hogyan szövi át a buddhizmus?
Minden percben imádkozom, például hogy ne legyen dugó a Margit hídon, vagy becsukom a szemem 3 percre, és kicsit lenyugtatom magamat. Folyamatosan hálásak lehetünk valamiért, például reggel, hogy süt a nap, de ezeket az életet megszépítő apróságokat elfelejtjük a rohanó, stresszes életünkben. Elárulom, hogy nincs olyan, hogy hazarohanok, becsukom az ajtót, és 45 percig csak meditálok. Vannak helyzetek és ünnepek, ahol fontos a vallás. Ugyanakkor református is vagyok, az istenhit és a buddhizmus egy különös keveréket alkot bennem.

A családod is buddhista?
Otthon beszélünk mindenről, angyalokról, Buddháról. A férjem is gyakorolja a buddhizmust, ebben mindketten lelki nyugalmat találtunk. Nálunk találhatsz Buddha-szobrot és Szűz Mária-képet, amit a nagymamámtól örököltem. A kislányom ebben a kettősségben nő fel, majd felnőttként eldönti, hogy melyik vallás áll közel hozzá. De ő most még ámulattal tekint mindenre. Alaposan beszívja magába, amit maga körül lát, és azt adja vissza. Ezt a nyitottságot nem szabad a gyerekben elfojtani, bennük sokkal nagyobb az érzékenység a világra, mint bennünk, felnőttekben. A kicsik jobban érzik a körülöttünk lévő láthatatlan világot, és ezt nem szabadna letörni, kiölni belőlük. Két éve Toscanában Luca bejött velem egy templomba, kérdezgette, kik láthatók a freskókon. Magyaráztam, hogy Szűz Mária a kis Jézussal az ölében. Körbenézett, majd gyermeki őszinteséggel megkérdezte: "hol van a Mikulás anyukája?" Még hisz a fogtündérben, most őt várjuk. Hinni kell a csodákban, egy gyereknek erre van szüksége.

Nemrég tőled szokatlan, szexi fotók jelentek meg rólad.
Ennek a fehérneműgyártó cégnek az arcának lenni nagy elismerés. De nem vetkőztünk le, és nem is szeretem ezt a szót, ugyanis nem erotikus sorozat készült, hanem három gusztusos nő gyönyörű fehérneműbe bújt. Pont annyit mutatok meg magamból, mint fürdőruhában a strandon, de a fehérneműhöz párosítunk egy pikáns tartalmat. Pedig ez pont nem arról szólt, hogy széttett lábakkal ülök, és agyon vagyok retusálva. Itt a természetességen volt a hangsúly. Büszke vagyok a képekre, egész életemben azért küzdöttem, hogy elfogadjam magam. Most 40 éves vagyok, szültem egy gyereket, és sokkal jobban nézek ki, mint 20 évesen. Jelenleg a helyemen vagyok, miért ne vágtam volna bele? 10 év múlva is megteszem, ha úgy érzem, olyan formában leszek. A férjem büszke volt a képekre, mondta is, hogy ezentúl otthon ebben a szettben takarítsak. De ő borzasztó elfogult velem, nagyon szeret, és mindig nagyon szépnek lát.

Nem akarsz változtatni a külsődön?
Akkor fénnyel kellene élnem. Nyilván ez ember szeretne imitt-amott lefaragni magából, de én ilyen alkatú vagyok. És amúgy sem szeretnék a nap 24 órájában ezen pörögni, hisz annyi szépség van az életben. Elfogadtam magamat, az adottságaimból kihoztam a legjobbat. Lehetnék izmosabb és vékonyabb, ha egész héten az edzőteremben tornáznék, de nincs hozzá kedvem és időm. Ha többet eszem, utána kicsit visszafogom magam, de ha úgy tartja kedvem, akkor kalácsot eszem a sonkával, mert az jólesik. Heti kétszer jógázni járok, és szeretek futni, és nem kizárólag a fogyás miatt. Teljesen kikapcsol, akkor jönnek a legjobb gondolataim, amikor magamban vagyok. Fontos, hogy mindig legyen magamra egy-másfél órám, ami tényleg csak rólam szól.

Nosztalgiázol-e az egykori Szomszédok-szereplő, Ábel Anita élete után?
Az életemnek azt a részét lezártam, egy munka volt, ami 1999-ben véget ért. 12 éves koromtól 25 éves koromig tartott, az egész fiatalságomat felölelte. Kiskamaszként országosan ismert voltam, de próbáltam eközben normális maradni. Nem voltam magántanuló, ugyanúgy bejártam az iskolába, nem is volt barátom a szakmából, csak civilek. Ha visszagondolok, nem az jut eszembe, hogy milyen jó volt az a korszak, mert közismertté váltam, hanem az, hogy milyen jó volt, amikor valamelyik sörözőben zsíros kenyeret ettem hagymával. Még nem volt mobiltelefon, és édesanyám éjfél után két perccel már várt a kapuban, hogy hol vagyok. A Szomszédok csak egy szelete volt az életemnek, aminek nem tulajdonítottam akkora jelentőséget, mint amekkorát ma tulajdonítanak a tévés szereplésnek. Nem voltunk olyan tudatosak, mint a mostani sorozatszereplők, akik tökéletesen tudják, mire kell a népszerűséget használni. Volt idő, amikor ki akartam szállni, de nem tudtam. A vége felé már éreztem, hogy nekem ez egy skatulya lesz. Az, hogy minden évben megismétlik a sorozatot, az engem is meglep. Bele szoktam nézni, és nem azért, hogy magamat csodáljam, hanem mert ebben nőttünk fel. De nem foglalkozom a múlttal, megyek előre, hol a rádióban, hol a tévében dolgozom. A Szomszédok óta közel 50 színdarabban játszottam, jelenleg is 5 darabban vagyok látható, szinkronizálok, műsort vezetek, ami nyilván nem olyan látványos, mint egy X-Faktort vezetni.

A kislányod is meg szokott nézni?
Nem egy nagy dolog nálunk, hogy feltűnök a Szomszédok ismétlésében. Luca minden héten megnézi a Szeleburdi családot, gyakorlatilag minden héten látom magamat. Nagyon szereti, kívülről tudja az egész történetet, az összes szöveget. Most az megy otthon, hogy neki is kell olyan Guszti és Gizelka nevű aranyhörcsög, mint a regényben. Megígértem, hogy fog kapni, de csak ha iskolás lesz, és majd önmaga tudja pucolni a terráriumot.

Vállalnál nagy kereskedelmi produkcióban zsűrizést?
Biztos izgalmas dolog, hogy te mondasz ítéletet vagy véleményt másoktól. De nagyon kell vigyázni arra, hogy ne bánts meg mást, amikor értékelned kell azt, ami lehet, hogy értékelhetetlen. Szerintem nekem nagyon jó szemem van, ebben van önbizalmam. Már egy kiállásból látom az embereken, hogy mi rejtőzik bennük. Szeretem a tehetségkutatókat, általában beigazolódnak az első benyomásaim. Amikor Susan Boyle feltűnt, rögtön jeleztem a férjemnek, hogy ez a nő biztosan jól fog énekelni, ilyen zárkózott ember nem jön el egy tehetségkutatóba, ha nincs benne különös tehetség. Általában a legmagabiztosabb emberek véreznek el a tehetségkutatókon, mert hiányzik belőlük a szív.

Vágysz még valamire?
Szerepálmom sohasem volt, rövidtávú terveim vannak. Most arra vágyom, hogy az előttem álló lakásfelújítást ne kopaszon végezzem. Inkább azt tudom, hogy mit nem akarok, miben nem vennék részt, és mivé nem szeretnék válni: megkeseredett emberré. Ne az jusson eszembe, ha visszagondolok az életemre, hogy mennyi minden elment mellettem, és mennyi mindent nem tudtam megcsinálni. Inkább úgy szeretnék visszagondolni rá, mennyire gyönyörű és tartalmas volt. Vágyom arra, ha Luca nagy lesz, a férjemmel tudjam a második virágkorunkat élni, kettesben. Ne váljunk megöregedett házaspárrá, menjünk, utazzunk, két jó karban lévő ötvenes. Kevés ilyen ember van a környezetemben, ők viszont irigylésre méltók.