A bíróság szerint is dalt lopott Jolly

vita Tarcsi Zoltán Dirnberger Tímea dal szerzői jogvédelem bíróság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Immár másfél éve tart a No roxa áj című dal feletti szerzői jogvita. A szám Jolly és Kis Grófo előadásában lett igazi sláger, ám az eredetijét Dirnberger Tímea „Kamy" jegyzi, aki korábban nyilvántartásba vetette a dalt a jogvédő hivatalnál.

Tarcsi Zoltán „Jolly" legnagyobb slágereként emlegetik a No roxa áj című dalát, amely 3 év leforgása alatt több mint 19 millió letöltésnél jár. A Kis Grófóval közösen előadott számot azonban Dirnberger Tímea „Kamy" 2007-ben levédette az Artisjusnál Cigánylány néven, és

bár engedélyt adott Jollynak a zenei alap felhasználására, a zenész sajátjaként jelölte meg a szerzeményt.

A No roxa ájjal egy forint jogdíjat sem kerestem szinte, amit igen, az egy zárolt számlán pihen az ügy lezárásáig. "Engedélyt kértem és kaptam Kamytól, hogy szöveget írjak rá, ezzel került fel a YouTube-ra, ezt is feltüntettem alatta.Hajlandó vagyok a megegyezésre, de a dalszövegeimért járó jogdíjakra igényt tartok. Kamynak kívánom, hogy egyszer saját szövegével is az enyémhez hasonló sikert érjen el" – mondta el a lapnak Jolly.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.