Kökény Tamás lett 2016 Virtuóza

Forrás: MTVA/Penziás Nikolett -
Virtuózok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Virtuózok pénteki élő fináléjában nagy volt a tét, itt dőlt el, hogy ki lesz 2016 Virtuóza, aki elnyeri a Duna közszolgálati csatornán április óta futó műsor 12 millió forintos fődíját. A fináléban az öttagú szakmai zsűrinek nem volt döntési jogköre, csupán véleményezhették az elhangzott produkciókat. A győztest a három finalista közül a nézők választották ki.

A fináléban Holozsai Eszternek, Kökény Tamásnak és Váradi Gyulának két fordulóban kellett bizonyítania, egy-egy klasszikus és crossover darabot adtak elő a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kíséretével. Természetesen a fináléból sem maradhattak ki az extraprodukciók: a Virtuózok zsűritagja, Miklósa Erika Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő meglepetés duettet énekelt Molnár Levente, Liszt Ferenc-díjas operaénekessel, aki kifejezetten a műsor kedvéért látogatott haza. Az InFusion Trio pedig a Virtuózok kilenc döntősével adott elő közös produkciót.

Forrás: MTVA/Penziás Nikolett


A szavazatok összesítése alatt tetőpontjára hágott a feszültség, végül Varga Edit és Bősze Ádám műsorvezetők bejelentették a Virtuózok második évadának győztesét: Kökény Tamás nagybőgős nyerte a műsor 12 millió forintos fődíját és a fellépési lehetőséget a New Yorki-i Carnegie Hall-ban. A másik két finalista 6-6 millió forintot nyert és koncertlehetőséget a londoni Cadogan Hall-ban illetve a Berlini Filharmonikusok Koncerttermében.

A műsorban három különdíjat is kiosztottak, így a fináléba be nem jutott versenyzők közül Jakab Roland Attila kapta meg a közmédia különdíját. Ő képviselheti Magyarországot a Eurovision Young Musicians versenyen Kölnben, szeptember 3-án, az ifjú klasszikus zenészek versenyében.
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar különdíját Váradi László zongorista kapta, ő léphet fel közösen a Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, zongoraművész és zeneszerző által vezényelt zenekarral, Patkós Mariann pedig hárfa vásárlására kapott lehetőséget.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.