Szinetár Dóra: "40 éves koromra eljutottam odáig, hogy senkitől se félek"

Színésznő, édesanya, feleség - Szinetár Dóra életében állandóan változnak a szerepek, és az sem áll távol tőle, hogy még pörgősebbé tegye az amúgy is felgyorsult életét: a rengeteg fellépés mellett két gyermekével, Marcival, Zorkával, és persze a férjével élvezi a nyarat. Ugyanakkor arról sem feledkezett meg, hogy honnan indult, és milyen hosszú út vezetett idáig. Dóra őszintén mesélt a félelmeiről, a valódi szeretetről, és arról is, hogy mit jelent számára a siker.

Ha jól tudom, akkor most három darabban is játszol Magyarország legnagyobb szabadtéri színházi fesztiválján, a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

Igen, ez egy szerencsés időszak. Az első, az Én és a kisöcsém, amit két éve játszunk nagy sikerrel a Budapesti Operettszínházban. Ezzel együtt nagy dolognak számít, hogy az előadást elhívták Szegedre, hiszen ez nem egy ilyen klasszikus értelemben vett, nagyszabású látványos, tömegjelenetekkel tarkított musical, amiket általában az ezer négyzetméteres szegedi színpadon játszanak. Hanem egy sokszor zárt jelenetekkel tarkított zenés játék, ezért is nagyon jó érzés, hogy úgy gondolták, hogy

Az évad végén ismét eljátsszuk a tavalyi nagy sikerrel bemutatott Tévedések vígjátékát, de még előbb egy új bemutatóban is játszom Szegeden, az Ének az esőben című musicalben Lina Lamont-ot alakítom. Az Operettszínházban már próbáltuk a darabot nyár elején, de a produkció igazán majd Szegeden áll össze, ahogy mondani szokták, akkor „mutatja meg magát".

Hogy tetszik a karakter, hogyan készültél a darabra?

Egyrészt büszkeség egy ilyen emblematikus világsikerű musicalben játszani, másrészt kihívás is. Nagy örömömre egy igazán izgalmas, érdekes feladatot kaptam az előadásban, Lina Lamont-ot, egy hollywoodi sztárt játszom, aki nemcsak a természeténél fogva elviselhetetlen, hanem a hangja is pusztító, ami színészileg és énektechnikailag is jó kis feladatot jelent. Az énektanárnőmmel, Magyar Hajnallal sokat dolgoztunk azon, hogyan is lehetne valami olyan sikító, recsegő hangot kreálni a beszédhangomból, ami közben nem teszi tönkre a torkomat.

Milyen volt egy gonoszabb karakter bőrébe bújni?

Nem feltétlenül gonosz. Bár a darab egészét tekintve negatív karakternek számít Lina, azért természetesen neki is meg van a maga igazsága, amit színészként nagyon fontos megtalálni egy-egy figuránál. Szerintem az emberek a valóságban is meg vannak győződve arról, hogy jól csinálják a dolgukat, legtöbbször „jót akarnak", csak vagy rosszul csinálják, vagy nem gondolkodnak eleget, és nem veszik észre, hogy egyrészt, ami az egyiknek jó, az a másiknak nagyon rossz tud lenni, másrészt az úgynevezett „igazság", aminek a nevében sokszor cselekednek, nem feltétlenül létezik.

Egy-egy helyzetet csak a maga szemszögéből hajlandó látni, aztán igencsak önző módon és nagyon erőszakosan akar mindent és mindenkit befolyásolni. Ezzel pedig sokakat kellemetlen helyzetbe hoz, végül pedig saját magát is. Ez így szokott lenni.

Véget értek próbák az Operettszínházban, ezek szerint akkor irány Szeged?

A próbák egyelőre szünetelnek, augusztus elején folytatjuk a Dóm téren, ahol nem csak a valódi méretű díszletekbe és az 1000 négyzetméteres színpadra kell majd áthelyezni a produkciót, de a jelmezeinket is a sajátunkévá kell tennünk. Bár nekem ezzel kapcsolatban igazán könnyű dolgom lesz, mivel már túl vagyunk egy pár ruhapróbán, én már tudom, hogy Velich Rita csodaszép jelmezeket tervezett az előadáshoz, és az én karakteremet kimondottan segítik majd a gyönyörű, és időnként extravagáns kosztümök.

Megesett már veled, hogy egy karakter bekúszott a magánéletedbe?

Jellemzően inkább az életemből merítek emlékeket, érzéseket, pillanatokat, amikor színpadon vagyok.

Csak a művészek ugye jóval érzékenyebbek, és ha „összefutnak" egy olyan karakterrel, akivel azonosulni tudnak, akkor fennáll a veszélye, hogy berántja őket a szerep.

Szerintem ez egy fajta dilettantizmus. Ha egy szerep nincs jól megírva, és mondjuk nincs az előadáson belül „befejezve", akkor valóban nehezebb az előadás végén letenni a lantot, és hazamenni. Ezért is jó remekművekben játszani, mert a zseniális írók figyeltek arra, hogy minden szereplő története befejeződjön.

Kitalálja, hogy mi legyen a történet, és aztán ha előbb kell befejezni a játékot, mint tervezte, ő akkor is figyel arra, hogy a történetnek legyen egy vége, mielőtt leteszi a babáját. Így van a színházban is: amíg tart az előadás, az ember szívvel-lélekkel benne van a történetben.

és aznapra annak a valakinek is, akit az ember a színpadon megformált. Utána folytatódik a normális létezés. És annak már semmi köze ahhoz, ami az előadásban történt. A kollégákkal, vagy otthon a párommal esetleg megbeszéljük, hogy milyennek éreztük az aznapi produkciót, de már csak kívülről ránézve a befejezett munkára. Szerintem ezt nem is lehet máshogy csinálni, különben az ember megbolondul.

Volt olyan szereped, amiről úgy érzed, hogy most, idősebb fejjel jobban eltudnád játszani?

Persze, szerintem ilyen emléke 30 év után mindenkinek van. Sok-sok éve, az Operettszínházban a Funny Girl című musicalben játszottam Funny Brice figuráját.

Se megfelelő színészi eszközeim nem voltak, se pofán nem vágott a dolog, ugyanis az is egy megoldás lett volna, ha legalább azonos a személyiségünk nekem, és a játszandó figurának, de ilyesmiről sem volt szó.

Talán ma már meg tudnám oldani. És nemcsak azért, mert 20 év alatt rengeteg dolgot tanultam a szakmámról, de azóta nagyon sok dolog történt is velem. Nemcsak a színpadon, hanem az életben is. Ez utóbbit nagyon fontosnak tartom.

Kell, hogy az ember éljen, hogy történjenek vele dolgok, mert a színpadon arról lehet mesélni. Optimális esetben nem a színpadi karaktert viszi haza az ember, hanem fordítva: azt viszi fel a színpadra, ami napközben történik vele. Ilyen szempontból a színház felér egy terápiával is, hiszen, ha valaki napközben felidegesít, akkor este a színpadon kiordíthatom magam, vagy, ha épp úgy alakul, akkor egy kellék pisztollyal akár lelőhetem az egyik kollégámat – teszi hozzá kacagva.

A foglalkozásodat tekintve, ha nem a színpadot választod, milyen más opció jöhetett volna szóba?

Nem emlékszem a pillanatra, amikor ezt eldöntöttem. Talán mert nem is volt. Világ életemben színházi közegben voltam, tizenegy éves korom óta ráadásul nemcsak mint néző, vagy családtag, hanem mint rendszeresen színpadon lévő „színész-énekes".

Főiskolára sem jártam, a diplomámat a színészkamarától kaptam nagy büszkeségemre. Három ajánlást vittem nekik – amiket pont a napokban találtam meg – az egyiket Vámos László, a másikat Törőcsik Mária, a harmadikat Jordán Tamás írta. Ezek alapján kaptam a diplomát, és így 19 éves korom óta hivatalosan is színész vagyok.

Mivel foglalkoznál most?

Mindenféle ötleteim voltak, és vannak időnként manapság is, csak nem tudom kivitelezni őket, mert mindegyik egy fél életet kívánna. Legutóbb a belsőépítészet keltette fel az érdeklődésemet. Végig is ültem a BKF nyílt napját, de aztán szembesültem vele, hogy hétköznap reggel 8-tól 5-ig maketteket kell ragasztgatni. Nagyon szívesen megtenném, csak akkor nem maradna időm a színházi próbákra, a gyerekekről nem is beszélve. De érdekel még a társadalomtudomány, illetve a szociológia is. Nagyon sok könyvet olvasok ilyen témákban.

Mik a terveid?

Szerencsére rengeteg dolog történik velem, és körülöttem, és ha marad szabad időm, akkor is duplán kitöltöm, annyi minden érdekel és szórakoztat. Imádom például a kézműves elfoglaltságokat, a kislányommal év közben rendszeresen járunk egy kerámia szakkörbe, most nyár elején pedig megtanultam nemezelni.

És hogy telt a nyár?

Voltunk egy táborban, amit a kislányom iskolája szervezett. A sulinak van egy remek zenekara, és velük együtt mentünk el sátorozni Északkelet- Magyarországra.

Az Ének az esőben előtt még lesz időnk a párommal is kicsit kettesben lenni, aztán Szegeden a próbák és előadások mellett napközben szintén nyaralhatunk. Ezért is imádom Szegedet, a Tisza-partot, a Forrás strandját, és az egész várost.

Rengeteg időt töltesz a gyermekeiddel, milyen számodra fontos elvek szerint neveled őket?

Én eddig mindig azt tanítottam mind a két gyerekemnek, hogy mindig és mindenkitől azt fogják visszakapni, amit ők adnak. A saját életemben is ezt tapasztaltam.

Ha pedig van, akkor a szeretet nem volt valódi. A kétkedés, a félelem, a negatív feltételezés ugyanúgy visszajön. Én azt tartom életrevalónak, aki boldogan él ebben a világban, nem azt, aki sikeres.

Mit jelent számodra a siker?

A siker, mint fogalom nagyon eltorzult manapság, és mondom ezt én, aki a társadalom mérlegén sikeresnek számít. Nekem az a siker, hogy minden este le tudok úgy feküdni, hogy jó érzéssel gondolok azokra, akikhez én tartozom, és akik hozzám tartoznak. Felelősséget tudok vállalni értük, és ha vannak vágyaim, akkor bátran lépek azért, hogy elérjem őket, aztán vagy összejön, vagy nem.

40 éves koromra eljutottam odáig, hogy senkitől se félek, pedig ez nagyon sokáig nem volt így. Szerintem ez az emberek legnagyobb baja a félelem, és ennél nincs rosszabb.

És hogy tudtad elérni, hogy ne félj?

Az élet egy társas-játék. Csak az fél, aki zsarolható. És mivel lehet a legjobban zsarolni? Hogy nem fognak szeretni. Adott esetben ezt csinálja az emberrel a rokona, a szerelme, vagy épp a főnöke-munkatársa, más-más következményekkel persze, de a lényeg ugyanaz. Ha az ember tisztában van azzal, hogy ki is ő, és elfogadja saját magát, olyannak, amilyen, akkor el tudja fogadni a többieket is, azzal együtt, hogy ők épp szeretik, vagy sem.

És ahogy az LGT is megénekelte: „Nem szerethet mindenki". Ráadásul a mások szeretete utáni sóvárgás is egy egoista dolog. Ennek az elengedése talán a legnehezebb feladat. Viszont ha sikerül, akkor aki szeret, az tényleg önmagadért fog szeretni. Sokkal inkább érdemes energiát tenni abba, hogy mi tudjunk szeretni másokat, mint hogy ők szeressenek minket. A végeredmény nagyjából ugyanaz, csak így sokkal „igazibb" a dolog. Persze sokszor még nekem sem sikerül, de dolgozom rajta. Nyílván nagyon megsegíti a dolgot, hogy a szüleimen és a gyerekeimen kívül van mellettem valaki, aki igazán engem szeret, úgy, ahogy vagyok.

és nem csak anyagilag, hanem főleg érzelmileg. Nem állítom, hogy mindenkit tiszta szívvel lehet, és kell imádni ezen a világon, de elfogadni el lehet mindenkit olyannak, amilyen. És onnan már csak egy lépés a szeretet.

Támogatott tartalom