Elhunyt Rick Parfitt, a Status Quo gitárosa

Forrás: AFP/Leon Neal -
halál Rick Parfitt Status Quo zenekar
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhunyt Rick Parfitt, a Status Quo angol rockzenekar gitárosa, énekese és dalszerzője. Halálhírét menedzsere, Simon Porter jelentette be Londonban.

Parfitt 68 éves korában halt meg a dél-spanyolországi Marbella kórházában, ahol csütörtök óta kezelték. Halálát súlyos fertőzés okozta.

A veterán rocker már évtizedek óta komoly egészségi problémákkal küszködött, 1997-ben szívműtéten esett át, 2005-ben gégerákkal kezelték, 2011-ben szívrohamot kapott, és az idén nyáron is szívroham miatt szállították kórházba Törökországban. Októberben bejelentette, hogy romló egészségi állapota miatt nem tud többé színpadra lépni az együttessel.

Rick Parfitt 1948-ban született London egyik délnyugati elővárosában, Wokingban. Kamaszként már egy londoni pubban gitározott és énekelt. Tehetségét 15 éves korában, 1963-ban itt fedezte fel egy angliai üdülőközpont ügynöke, aki állást kínált neki, akkor jelentős összegnek számító heti 5 font javadalmazással.

Rick Parfitt 2009-ben Forrás: AFP/Leon Neal


A későbbi Status Quo másik frontemberével, Francis Rossival 1965-ben találkozott. Parfitt, Rossi, valamint Alan Lancaster, John Coghlan és Roy Lynes részvételével, több névváltoztatás után, két évvel később megalakult a Status Quo néven világhírűvé vált rock and roll-banda. Rossi és Parfitt, a két stabil frontember nagyon sok zenésszel dolgozta végig a következő fél évszázadot, összesen mintegy harminc lemezt kiadva, amelyekből százmilliónál is jóval több fogyott. A nem mindig slágerlistás, de a kritikusok által majdnem mindig magas színvonalúnak minősített dallamos, rock and rollba hajló, gitárcentrikus albumok stílusát a "hard boogie" sajátos kategóriájába szokás sorolni.
Első komolyabb sikerük, a Pictures of Matchstick Men kislemez 1968-ban jelent meg; ez a brit slágerlistákon a hetedik, a globálisan irányadónak tekintett Billboard Hot 100-as listán a tizenkettedik helyet érte el. Parfittnak és Rossinak II. Erzsébet királynő 2010-ben a Brit Birodalom Rendjének tisztje (OBE) kitüntetést adományozta.


A sikert azonban szenvedélybetegségek, személyes tragédiák és igen drága válások árnyékolták be. Parfitt egyik sokat idézett önvallomása szerint egy időben heti ezer fontot költött kokainra és további 500 fontot vodkára. E szenvedélye, és végül kétéves kislányuk tragikus halála romba döntötte első házasságát, amelyet Marietta Brokerrel kötött. Szintén sokszor idézett keserű kifakadása szerint a kábítószerek használatában nem a drog beszerzése a legdrágább, hanem a drogozás okozta válás.
Ifjúkori szerelmével, Patty Beedonnal kötött második házassága sem tartott sokáig, és a pár haraggal vált el. A milliókba kerülő válóperek után Parfitt megfogadta, hogy soha nem nősül meg még egyszer, 2006-ban azonban mégis feleségül vette Lyndsay Whitburn fitneszoktatót, akivel szombaton bekövetkezett haláláig együtt élt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.