110 ezer forintott kapott egy pékség hajléktalanok etetésére

A pékséggel kapcsolatos történet a Facebookon kezdett el terjedni. A posztban egy fiatal nő arról számol be, hogy egy törzsvendége 110 ezer forintot hagyott ott az üzletben, hogy ebből az összegből mindennap ebédet kapjon egy hajléktalan. Eleinte nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, félelmeik voltak a dologgal kapcsolatban, de mostanra már mindenki úgy gondolja, hogy nagyon jó döntést hoztak.

"Képzeljétek, van egy jó fej törzsvendégünk a Lipóti pékség és bisztró-ban, aki minden nap nálunk vásárol, elég jól ismerjük. Két hete bejött és azt mondta, hogy itthagy száztízezer forintot (!) és azt szeretné, ha ebből minden nap ebédet adnánk egy hajléktalannak fél éven keresztül. Hűha!!!

Hát egyrészt nagyon tetszett, hogy ennyire megbízik bennem/bennünk, meg hogy vannak ilyen önzetlen emberek, de őszintén szólva féltem igent mondani. Az egy dolog, hogy kimész az utcára és kaját adsz a rászorulóknak, de az azért kicsit más, hogy a bisztrótokban látod vendégül.

Szóval elsőre kicsit idegenkedtünk a dologtól, de szerencsére nagyon gyorsan átgondoltuk és igent mondtunk! Nem bántuk meg!

Ma már ismerjük a bácsit is: Sándornak hívják, sofőr volt, de 13 éve elvesztette az állását, amikor meghalt a főnöke Azóta az utcán él. Voltak mélyrepülései, de három éve nem iszik. Naponta jár közzuhanyzókba. Teljesen tiszta, ápolt, tök normálisan lehet vele beszélgetni.
És október vége óta nálunk eszik minden nap.

Mi a tanulság? Egyrészt h mennyire jó fej emberek vannak, akik tényleg önzetlenül segítenek a rászorulókon, hiszen rajtunk kívül senki sem tudja ki az, nem azért csinálja, hogy mindenki lássa, hú én most mennyire jó fej vagyok.

A másik, hogy nem szabad élből elutasítani valakit csak azért mert hajléktalan. Biztos van egy csomó Sándor bácsihoz hasonló ember Budapesten, aki igyekszik rendbe hozni az életét, csak segítségre szorul. És neki jól esik az, hogy valaki támogatja. És tudom, hogy fontos neki az a kis dolog is, amit mi adunk, hogy nem az utcán kap ételt, hanem a bisztróban, ahol úgy érezheti, hogy ő is rendes tagja a közösségnek, hogy befogadják és emberként tekintenek rá."