Összeházasodott milliárdos szerelmével Serena Williams

esküvő Alexis Ohanian Serena Williams
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy évvel az eljegyzésük után összeházasodott Serena Williams és a Reddit társalapítója Alexis Ohanian. A tematikus lagzit New Orleansban tartották, a az ifjú pár és híres vendégeik a Szépség és a szörnyeteg című mese jegyében mulattak.

Eljegyzésük után egy évvel és kislányuk születés után két hónappal összehézasodott Serena Williams és Alexis Ohanian. A világ legsikeresebb női teniszezője és a Reddit milliárdos alapítója kétségkívül az új amerikai álompárok közé tartozik. Az esküvő témája a Szépség és a szörnyeteg volt, az előkészületek négy napig tartottak, és a New Orleans-i Contemporary Arts Centerben tartották. A vendégek között volt Kim Kardashian, Eva Longoria, Beyoncé és Jay-Z, de ott volt Anna Wintour is, a Vogue főszerkesztője, aki a fotózás jogát meg is szerezte magazinjának.

Serena Williams feleség lett Forrás: AFP/2017 Getty Images/Nicholas Hunt

A menyasszony két ruhát viselt az este folyamán, amiből az egyiket Donatella Versace tervezte, a teniszező pedig edzőcipőt viselt hozzá - írta meg a DailyMail.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.