Ambrus Attila szerint a hatóságok szívatják őt és a családját

ittas vezetés veszélyeztetett terhesség Ambrus Attila jogosítvány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ambrus Attila hiába fellebbezett, nem kaphatja vissza a jogosítványát úgy sem, hogy a mindennapokban nagy szüksége lenne az autójára. Egyelőre kénytelen sofőrt fogadni.

Júniusban számoltunk be róla, hogy ittas vezetés miatt bevonták a Viszkis jogsiját. Ambrus Attila már igencsak megbánta tettét, ugyanis autó nélkül nagyon nehezen boldogul a hétköznapokban. A munkája miatt is rengeteget kell utaznia, mivel egy tanyán laknak, minden nagyon messze van a lakhelyüktől, ráadásul a felesége veszélyeztetett terhes.

Ambrus Attila azt érzi, folyamatosan szívatják Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A döntés ellen fellebbezett, de a méltányossági kérelmet elutasították. Mint mondja, igazságtalannak érzi a helyzetet, úgy gondolja, a korábban elkövetett hibái miatt bánnak vele így a hatóságok.

Szerintem a hatóságok nem felejtik el, hogy én egyszer már keresztbe tettem nekik. Évekkel ezelőtt, amikor szabadultam, akkor is megszívattak, és azóta is lépten-nyomon éreztetik, hogy nyomorult vagyok. Bármit teszek az életben, hendikeppel indulok. Most nemcsak engem, hanem az egész családomat szívatják, a feleségemet és a gyerekemet is. Nem tagadom, én hoztam rossz döntést, amikor órákkal az után, hogy ittam két pálinkát, volán mögé ültem, de ötvenéves elmúltam, a feleségem bár most jól van, bármikor bármi történhet, igazságtalannak érzem, amit velem tesznek" – nyilatkozta a Blikknek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.