Egy babakocsit toló anyuka nyakából tépte ki a nyakláncot a budapesti tolvaj

tolvaj anyuka kitépte babakocsi rabló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A ferencvárosi rendőrök a két férfit bűnszövetségben elkövetett lopással gyanúsítják, egyiküket pedig rablással is; az egyik támadásnál egy anyuka és kisgyermeke is megsérült.

Egy férfi 2020. május 21-én 10 óra 30 perc körül Budapesten a XIX. kerületi Deák Ferenc utcában egy babakocsit toló anyuka nyakából kitépte a nyakláncát. A támadás következtében az édesanya a babakocsira esett, ami felborult, és a kisgyerek kiesett a kocsiból. Az esés következtében az anya és gyermeke is megsérült. Az esetet látva a nő segítségére sietett egy szemtanú, ezért a támadó elszaladt és a láncot eldobta. Ezt követően társa kocsijába beszállt, és elmenekültek.

Forrás: Shutterstock

A két férfi egy órával később a IX. kerületben, a Határ úti villamosmegállóban próbált meg hasonló módszerrel megszerezni egy nyakláncot. A villamosra szállt fel egy nő, amikor a nyakából kitépték a nyakláncát. A nő a támadást követően megnyomta a jármű vészjelzőjét, ezért a villamosvezető és egy utas a segítségére sietett. A támadó a helyszínről elfutott, a megszerzett nyakláncot menekülés közben eldobta, majd társával együtt autóval elhajtottak.

Az adatgyűjtéseknek köszönhetően a rendőrök egy órán belül azonosították a feltételezett elkövetőket. A 26 éves B. Gyulát május 21-én a XX. kerületben egy körzeti megbízott fogta el, társát a 24 éves H. Sándort pedig délután fogták el a ferencvárosi nyomozók IX. kerületi lakásán.

A BRFK IX. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói B. Gyulát rablás bűntett és lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt, H. Sándort pedig kétrendbeli lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A két férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására - írja a Police.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.