Kormányinfó: Ezekre a szabályokra kell számítanunk szeptembertől

kormányinfo koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gulyás Gergely tájékoztatott minket arról, milyen szabályok fognak érvénybe lépni szeptembertől hazánkban. 

Gulyás Gergely második koronavírus-tesztje negatív lett, ennek köszönhetően pedig ő tarthatta a mai sajtótájékoztatót. Ahogy azt korábban megírtuk, a Miniszterelnökség vezetője csütörtökön jelentette be, hogy hatósági karanténba került.

Mint azt megtudtuk, a koronavírus-járvány második hulláma már javában tombol Euróoában, emiatt pedig újból megszorításokra kell készülnünk. A tájékoztatás szerint a fertőzések döntő többsége behurcolás révén történik, ám szerencsére még így is jók az eredményeink európai szinten.

Gulyás Gergely kiemelte: egyszerre kell gondoskodni a biztonságos iskolakezdésről, ahogyan az idősek egészségének védelméről, és a munkahelyek megőrzéséről is.

Íme az új szabályok

A külföldről hazatérő magyar állampolgároknak 14 nap karanténba kell vonulniuk, vagy 48 órán belül két negatív koronavírus-tesztet kell felmutatniuk. Továbbá külföldi állampolgár csak indokolt esetben léphet be az országba. Azt is megtudtuk, hogy egyelőre vásárlási korlátozástól nem kell tartanunk.

Gulyás hozzátette: egy hónapig lesznek érvényben a most meghozott szabályok, ezt követően újratárgyalják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.