Kelet varázsa: ilyen egy tradicionális indiai esküvő

Manapság még mindig sok az elrendezett házasság Indiában, de szerencsére a szülők már nyitottabbak, és gyakran elfogadják gyerekük választottját. Sőt már megengedett, a különböző kasztok közötti egybekelés is.

Amennyiben Indiában egy elrendezett frigyre kerül sor, a kiválasztás úgy történik, hogy csak a szülők találkoznak, és ők vitatják meg, hogy a fiatalok összeillenének-e. Képet mutatnak a fiúnak a választottról, majd elmennek vendégségbe a lányos házba. Itt megbeszélik a fontosabb dolgokat, és a fiatalok is válthatnak néhány szót. Ezt követően a fiú szülei tudatják a döntést. Ám ezután a pár általában nem találkozik egészen az esküvőig.

Az indiai esküvők szépsége, hogy képesek összehozni a családot. Nem csak a nagy napra kell gondolni, hanem magára a szervezésre, azt ugyanis a rokonok és a barátok végzik. A dátum kiválasztása nem hasraütés-szerűen történik, vagy aszerint, hogy mikor szabad a kiválasztott helyszín – ahogy nálunk - hanem komoly asztrológiai számítás előzi meg. Ráadásul nem is egy napról van szó, hiszen a menyegző napokon át tart. Szinte minden ismerőst illik meghívni így akár 1000 fős is lehet a lakodalom.

Az előkészületek már 15 nappal korábban kezdődnek, ilyenkor ugyanis a közeli hozzátartozók komoly vallási szertartásokon vesznek részt. De több ceremónia is megelőzi a tényleges házasságkötést.

A fő esküvői nap előtti estén a menyasszony részt vesz egy rituális tisztálkodáson, ezután a család női tagjai a tradícióknak megfelelően hennafestést készítenek a kéz- és a lábfejére, ezzel védik őt a negatív erőktől, a homlokukat sárga színűre festik, ami a hűséget jelképezi. Tánccal, énekekkel szórakoztatják egymást, ez gyakorlatilag a lánybúcsúnak felel meg.

A menyasszony az esküvő napján nem fehérbe öltözik, hanem piros vagy rózsaszín szárit visel, ami a szenvedélyt, a szerelmet és a felkelő napot is szimbolizálja. Ezen kívül, ami a viselet jellegzetességét adja, az a rendkívül sok ékszer, gyémántokkal és egyéb drágakövekkel tarkítva, amit a család évekig gyűjt a nagy napra. A vőlegény fehér vagy valamilyen világos színű ruhát és turbánt vesz fel.

Maga a tényleges házasságkötés általában a menyasszony otthonában történik, ahová természetesen nem jön el az összes vendég. Egy kis oltárt állítanak fel a házban, a vőlegény itt várja az arát, akit egy falapon hoznak elé. Hétszer kerülik meg az oltárt mielőtt leteszik. De egyes hagyományok szerint a férjjelölt jön a lányhoz méghozzá lóháton.

A vőlegény a szertartás során piros pontot fest párja homlokára, ezzel is jelképezve, hogy asszony lett belőle. Ezután a pár nyakára virágfüzér kerül, amit megcserélnek mialatt a násznép imádkozik.
A Kanya Daan („szűz lány felajánlása") szertartás során a menyasszonynak, akárcsak egy istennőnek áldozatokat mutatnak be. Majd a lány szülei tisztelegnek a vőlegény előtt, ennek jelképe, hogy az apa megérinti a lábfejét, majd felajánlja gyerekét a férfinak, aki pedig ígéretet tesz arra, hogy jól bánik majd vele.

A pár megfogja egymás kezét, a pap vizet csepegtet rá és virágfüzérrel összeköti. Ezt követi a Saptapadi, ami az egyik legjelentősebb ceremónia. Ennek során a vőlegény átkarolja hátulról az arát, majd így hétszer megkerülik az oltáron lévő szent tüzet. Majd jön a fogadalom, amely után már hivatalosan is házastársak lesznek. A pap szerepe náluk nem az, hogy összeadja a párt, azt ugyanis ők maguk teszik meg, hanem csak segíti őket.

Egy indiai esküvőn nagy jelentősége van a rokonokkal való fotózodásnak, ami akár órákig is eltarthat.
A hindu szertartáson nincs hitvesi csók, sőt a párnak csak a meghatározott kereteken belül szabad egyáltalán egymáshoz érnie. Ezt követi a vacsora és a további mulatozás.