Vízkereszt: a karácsonyi ünnepkör vége

A vízkereszt vagy más néven epifánia a húsvét után a második legrégebbi ünnep. Január hatodika már az ókori Egyiptomban is jeles dátumnak számított, amely a Nap és Nílus vizéhez kötődött az ősi kultúrában. Később a kereszténység három fontos eseményt is kapcsolt ehhez az időponthoz:

• a napkeleti bölcsek, azaz a Háromkirályok látogatását a kis Jézusnál
• Jézus megkeresztelkedését a Jordán vízében
• Jézus első csodáját, azaz a víz borrá változtatását a kánai menyegzőn

Nyugaton mai napig az első történést, míg keleten inkább a második eseményt tartják számon.

A vízkereszt elnevezés onnan ered, hogy

amelyekből a hívek is vihettek haza. Később ezt betegségek gyógyítására, házszentelésre, a gonosz távoltartására használták fel.
Ugyanakkor ez volt a húsvét mellett az egyetlen olyan időszak, amikor a felnőtteket is megkeresztelte az egyház.

A néphagyomány szerint az ilyenkor megszentel vízből nem csupán a család összes tagja ivott, hogy garantálva legyen egész évben a jó egészség, de még az állatoknak is kortyolniuk kellett belőle, hogy őket is elkerülje minden nyavalya.

A belső alkalmazás mellett, külsőleg is használták a szenteltvizet: az emberek magukra locsolták, a jószágot is megspriccelték vele, de még a földre, sőt a bölcsőre, a gyerekek ágyára is jutott belőle, hogy biztosan elkerülje a rontás még a környéküket is.

A megszentelt vízzel nem csak az embereket és állatokat lehetett megoltalmazni, de akár az egész házat is. Házszenteléskor a pap a szemöldökfára felírta - szentelt krétával - a napkeleti bölcsek nevének – Gáspár, Menyhért, Boldizsár – kezdőbetűit és az évszámot, majd meghintette szenteltvízzel a házat, hogy megvédje az otthont és a benne lakókat a gonosztól.

Január hatodikán általában nagy vendégeskedés és vendégvárás jellemezte a falusiak életét, majd amikor leszállt az est, sokfelé megkezdődött a háromkirályozás és a csillagének. Ilyenkor gyerekek személyesítették meg a három napkeleti bölcs alakját, akiket egy fényes csillag vezetett Betlehembe.

Ehhez a dátumhoz időjósló népszokások is kapcsolódtak: ha január hatodikán sütött a nap, akkor még hosszú és zimankós tél várt az emberekre, ha azonban hidegre ébredtek, akkor a hiedelem szerint korán beköszöntött abban az évben a tavasz.

Vízkeresztkor a népszokások szerint a háziak utoljára meggyújtották a karácsonyfa gyertyáit, szétosztották a megmaradt finomságokat, tűzre vetették a fát, egy ágacskát azonban megtartottak, hogy elűzze a gonoszt.

Ezen a napon töltött káposztát, fonott kalácsot vagy fánkot illett enni és a lányoknak férjet is jósoltak sok helyen.

Mostanra ezek a szokások már feledésbe merültek, talán az egyetlen, amely tartja még magát, hogy hagyományosan január hatodikán kell leszedni a karácsonyfát.