Törőcsik Marira emlékezünk: egy legendás pályafutás képekben - Galéria

színésznő gyász Törőcsik Mari galéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhunyt Törőcsik Mari, a Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznő, akit most egy egész nemzet gyászol. 

Törőcsik Mari nevét és munkásságát egy egész ország ismeri, személyében a magyar színművészet egy pótolhatatlan egyéniséget, egy csodálatos embert gyászol. Törőcsik Marinak a színház volt maga az élet és a közönség szeretete éltette. A közönség pedig rajongott érte, nem véletlenül.

Karrierje már 1956-ben elkezdődött, amikor a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett szakának elsőéves hallgatójaként kapta meg Fábri Zoltán Körhinta című alkotásának főszerepét. Utána pedig nem volt megállás. Az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb magyar színművésze eljátszott mindent, amit egy színésznő eljátszhat: tragikus alakoktól komédiáig, társadalmi szerepektől zenés játékokig, karakterszerepekig. A művészetét elismerő díjakat felsorolni szinte lehetetlen, szinte minden díjat megnyert, amit egy színművész elnyerhet.

Összeségében százharminckét színházi szerepet alakított és százhetvennégy filmben szerepelt. Utoljára a 2016-ban bemutatott Galilei életében lépett színpadra.

Törőcsik Mariról rengeteget lehetne írni, de most inkább a képek beszéljenek helyettünk. Kattints a képre és nézd meg galériánkat, melyben a legendás színésznőre emlékezünk.

Forrás: NFI/Schandl Teréz
Forrás: NFI/Réger Endre
Forrás: Fortepan / FSZEK Budapest Gyűjtemény / Sándor György
Forrás: MUBI
Forrás: Fortepan / Szalay Zoltán
Forrás: Fortepan / Kotnyek Antal
Forrás: Fortepan / Kotnyek Antal
Forrás: Fortepan / Szalay Zoltán
Forrás: Filmarchívum
Forrás: Fortepan / Szalay Béla
Forrás: Budapest Filmstúdió
Forrás: Wikipédia/ Bálint F Gyula
Forrás: Wikipédia/Stekovics Gáspár
Forrás: nemzetiszinhaz.hu
Forrás: Eöri Szabó Zsolt/Eöri Szabó Zsolt
Forrás:nemzetiszinhaz.hu
1 / 16
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.