Karikó Katalin megkapta a Semmelweis-díjat

Forrás: Facebook/ Kásler Miklós -
Karikó Katalin Semmelweis-díj karikó katalin Nobel-díj karikó katalin pfizer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Karikó Katalin kutatásaival beírta nevét az orvostudomány történetébe, így nem volt kérdés, hogy a legmagasabb szakmai díjjal jutalmazzuk munkásságát - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden, miután Semmelweis Ignác-díjat adományozott a biokémikusnak, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiája szabadalmaztatójának.

Kásler Miklós, párhuzamot vonva Semmelweis Ignác és Karikó Katalin életpályája és munkássága között, azt mondta: Semmelweis Ignácéhoz hasonló tudománytörténeti értékű az a gondolat, amit a kutatónő fogalmazott meg évtizedekkel ezelőtt.

Mint mondta, Semmelweis megfigyelt egy jelenséget, egy klinikai tünetegyüttest, azt összevetette a patológiai lelettel, és megszületett a gondolat, ami a kettő között összefüggést fedezett fel, és magyarázattal szolgált. Minden szó, amit akkor Semmelweis Ignác leírt, máig igaz - emelte ki.

Karikó Katalin, Kásler Miklós, Semmelweis-díj Forrás: Facebook/ Kásler Miklós

Hasonló tudománytörténeti értékű az a gondolat is, amit Karikó Katalin megfogalmazott - hangoztatta a miniszter.

Kásler Miklós kitért arra, hogy Semmelweis munkásságát hosszú időn keresztül nem ismerték el, és Karikó Katalin sem tudta könnyen újszerű tudományos gondolatmenetét megvalósítani.


A miniszter megköszönve a kutatónő eddigi munkáját azt mondta, ha valóban mérlegeli a Nobel-díjat odaítélő bizottság, hogy ki érdemli meg a Nobel-díjat, "akkor egyet kell, hogy értsen velünk".
Karikó Katalin úgy fogalmazott, megtiszteltetés, hogy a díjat átveheti. Munkáját folytatni fogja, mert szükség van arra, hogy azokra a betegségekre is gyógymódot találjanak, amelyeket eddig a koronavírus-járvány miatt "félretoltak", mert nagyon sok ember szenved még.

A biokémikus szerint most, hogy van vakcina a vírussal szemben, az emberek felszabadulhatnak, összejöhetnek, és reméli, hogy legközelebb a különböző sport- és irodalmi eseményekről fognak beszélni, nem pedig a vakcináról és róla. Hozzátette: öröm volt egy hónapig Magyarországon lenni, találkozni ismerősökkel, munkatársakkal.

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.