A földre zuhant egy felemelkedő hőlégballonba kapaszkodó fiatal, majd halálra gázolta egy autó

zuhanás Izrael hőlégballon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A földre zuhant egy felemelkedő hőlégballonba kapaszkodó fiatal, majd elütötte egy autó Észak-Izraelben - jelentette a helyi média.

A 28 éves, Jezréel kibucban élő Jogev Kohen részt vett a hőlégballon indításánál, majd - eddig tisztázatlan okokból - egy külső kötélbe kapaszkodva maga is felemelkedett vele.

A hőlégballon kezelői észrevették, és megpróbálták megállítani a ballont, de az túl gyorsan emelkedett, már nem tudták megfékezni. A szél a közeli autópálya felé hajtotta, ahol nem akartak leereszkedni, hogy ne okozzanak tömeges autóbalesetet. A fiatalember egy idő után nem tudott tovább kapaszkodni, 40-50 méter magasból lezuhant, s halálra gázolta egy, az autópályán Afula város közelében éppen akkor elhaladó jármű.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. A hőlégballont üzemeltető cég tulajdonosa szerint továbbra sem világos, miért emelkedett fel a társaságnál már három hónapja dolgozó alkalmazott a légi járműbe kapaszkodva - írja az MTI.






Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.