A viharos szelet és meleget hó, havas eső és fagy váltja fel: ekkor ér ide a hideg

Forrás: Shutterstock -
időjárás havas eső Szél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hamarosan  újra itt a hideg, januári idő. 

Kedd
Az erősen felhős égből főleg az ország északi, északkeleti felén fordulhat elő eső, záporeső. A délnyugati szél nagy területen lesz erős, néhol viharos. 7 és 14 fok között alakul a hőmérséklet. Erős melegfronti hatás érvényesül.

Szerda
Erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Többfelé várható eső, amit délutántól a Dunántúl nyugati, majd déli tájain havas eső, a magasabban fekvő tájakon hó válthat fel. Délelőtt 10, délután már csak 5°C körüli értékeket mutathatnak a hőmérők.

Csütörtök
Északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, egyre nagyobb területen bukkan elő a nap. Délután már csak futó zápor, vagy hózápor fordul elő. Az ÉNy-i szél eleinte erős lesz, majd veszít erejéből. 3-8 fok közé csökken a hőmérséklet.

Forrás: Shutterstock

Péntek
Reggelre többfelé képződik köd, mely a délelőtt folyamán megemelkedik és rétegfelhőzet alakul ki. A délkeleti szél csak néha élénkül meg. Reggel már országszerte fagyhat, délután is csak +1, +6 fok lesz.

Szombat
Borult idővel indul a nap, és hajnalban, illetve reggel több helyen hullhat a hó, délen az eső, havas eső. Napközben marad a borongós idő. +2, +3 fok körül alakul a csúcsérték - írja a Köpönyeg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.