Hát, ez nagyon ciki! – Szavaink eredete

Szavak, amelyeket nap mint nap használunk, anélkül, hogy a jelentésüket, eredetüket ismernénk.

Aki bliccel, megpróbál kibújni a kötelezettségei alól, megkísérli megúszni a fizetést, járműveken jegy nélkül utazik. Leginkább ez utóbbi jelentését ismerik többen, hiszen bliccelőkkel, és az őket elkapni akaró ellenőrökkel nap mint nap találkozik, aki a tömegközlekedést használja. A szó a blitz - villám, blitzen – villámlik, villámgyorsan kereket old szavakból és kifejezésből származik.

„Ne idétlenkedj már!" – Mindenki hallotta már a szüleitől vagy tanáraitól. Az idétlen az idő régebbi alakjából, az idéből származik, annak fosztóképzővel ellátott formája, vagyis idétlen, azaz idő előtti. A kifejezést koraszülöttekre használták, a magyarázata pedig az, hogy régen a koraszülött gyerekek többnyire elmaradtak az értelmi fejlődésben.

Vannak helyzetek, amelyekben benne lenni kimondottan kínos, kellemetlen. De az is előfordul, hogy mi magunk vagyunk valaki más szemében szégyellni valóak. Ám cikis helyzetben cikinek lenni, na az már tényleg überciki. Mint oly sok szavunk, ez is német eredetű, a zwick, zwicke szóból származik, amelynek jelentése csípés.

„Te kis huncut!" – mondjuk a rosszcsont gyerekeknek, de milyen is az igazán huncut ember? Ravasz, fondorlatos, igyekszik félrevezetni másokat, amivel gyakran kárt okoz nekik. Miért mondjuk mégis a kisgyerekeknek? Mert olyan kedvesen hangzik, pedig az eredeti jelentése kicsit sem az. A huncut német eredetű szó, csirkefogót, gonosz, csaló embert jelent, az eredetije a hundsfutt, ami a hund és a fut, azaz a kutya és a vulva szavak összetételéből alakult ki, amiből ki is derül, hogy szitokszóról van szó. Magyar megfelelőjét a 19. századig nálunk sem kedveskedésre használták, ám utána, talán a hangzása miatt, a jelentése megszelídült.

Milyen ember a pernahajder? Leginkább semmirekellő, haszontalan. Olyan személy, aki semmiféle munkára nem fogható, no nem mintha nem tudná elvégezni, csak nem akarja. Német jövevényszó, a német bärenhäuter, régi német nyelvi változata a perenheuter, bernheuter. Az eredeti német bärenhäuter összetétel az "Auf der Bärenhaut liegen", azaz "Medvebőrön hever" szólásból ered, ami annyit tesz, hogy lustálkodik. A magyar pernahajder hangalak a bern előtagban lévő mássalhangzó-torlódás feloldásával és a heuter szó 't' hangjának zöngésülésével jött létre.

A fizetőeszközünk neve, szeretjük, de hogy miért így hívjuk, azt kevesen tudják. A forint vándorszó, több nép nyelvén át alakult ki a mai formája. Németül florin, újfelnémetül flörin, hollandul florijn, franciául florint, olaszul florino, vagyis virág, virágocska az eredeti jelentése. A névadás alapja az első firenzei ezüstből, majd aranyból vert forintok hátoldalán megjelenő, a város címerében szereplő liliom volt. Az olasz fiorino forrása a latin flos, floris szó, mely szintén virágot jelent. A magyar alakban a szóeleji mássalhangzó-torlódást az 'l' betű kivételével szüntették meg, a szóvégi 't' pedig szervetlen toldalék lehet, mint például a „tulipánt" esetében. Másik magyarázat, hogy ezt a pénzt régen Florentinusnak, vagyis firenzeinek is nevezték.