Hihetetlen, hogy még él: Öt méter magasból ugrott le egy férfi, hogy elmeneküljön a rendőrök elől

Forrás: Shutterstock -
rendőrség rajtaütés magyar bűnözők Németország kiugrott az ablakból
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Akciófilmekbe illő jelenetnek lehettek szemtanúi a német rendőrök, amikor egy magyar bűnbanda tagjait szerették volna letartóztatni.

A magyar apát és két fiát 2020 óta körözi a rendőrség. Többek között emberölés kísérlete, csoportos garázdaság és betöréses lopás is szerepel a vádpontok között, és összességében 16 évnyi letöltendő szabadságvesztés miatt körözték a családot a magyar hatóságok. Az elfogásukat nehezítette, hogy időközben elhagyták az országot.

A német rendőrség fogta el a magyar bűnözőket (Illusztráció) Forrás: Shutterstock

A három férfit végül Németországban találták meg. A helyi rendvédelmi szervekkel közösen végrehajtott akció során kiderült, hogy a rejtekhelyként szolgáló lakóházban a három magyar férfi mellett további öt személy is bujkált a felső emeleten.

Az egyik férfi a börtönbüntetéstől félve menekülőre fogta és kiugrott az emeleti ablakból. Az ötméteres esést csodával határos módon sérülés nélkül megúszta. Ekkor futásnak eredt és a közeli erdőbe menekült. Nem sikerült azonban elrejtőznie, a hatóságok egy órán belül őt is elfogták.

Jelenleg mindhárom személy kiadatási őrizetben várja, hogy ügyében a Saarbrückeni Bíróság meghozza a döntését – számolt be a hírről a Tények.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.