Szlávik János elárulta, kiknek érdemes kérni a negyedik koronavírus elleni oltást

omikron variáns tünet COVID-19 Szlávik János tünetek koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tudomásul kell venni azt, hogy az omikron ellen a három oltás abszolút megvéd attól, hogy súlyos állapotba, netán intenzív osztályra vagy lélegeztetőgépre kerüljünk - jelentette ki az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.

Szlávik János kifejtette: Magyarországon az intenzív osztályokon döntő többségben oltatlanok fekszenek.
A negyedik oltásról azt mondta, már zajlik a kidolgozása annak, hogy pontosan kiknek javasolják, de ahol már bevezették, ott elsősorban a hatvan éven felülieknek, a krónikus betegeknek, a daganatos betegeknek és az immunhiányosoknak adják.
Közölte azt is, hogy több embert képes megfertőzni a koronavírus omikron variánsa, de az eddigi tapasztalatok szerint enyhébb tünetekkel jár a betegség.

Az omikron elsősorban felső légúti panaszokat okoz: krákogással, torokfájással, náthával és ízületi fájdalommal jár a fertőzés, míg a tüdőt kevésbé terheli.

Sokkal többször találkoznak a szakemberek teljesen tünetmentes fertőzöttekkel is, mint a korábbi variánsok esetében - tette hozzá.

Az oltások hatékonysága elsősorban abból látszik, hogy az oltottaknál általában enyhe a betegség lefolyása, viszont az omikron továbbra is veszélyes azokra, akik egyáltalán nincsenek beoltva - hívta fel a figyelmet Szlávik János.

fotó: Origo/Talán Csaba

(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.