Ilyen időre számíts a jövő héten: ez vár ránk a következő napokban

Forrás: Shutterstock -
időjárás február Szél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Előrejelzés.

Hétfő


A hajnali párásság megszűnése után délelőtt többórás napsütés várható, majd nyugat felől megnövekszik a felhőzet. Kisebb eső csak késő estétől lehet. 7-14 fok közé erősödik a nappali felmelegedés. A déli szél élénk marad.

Forrás: Shutterstock

Kedd


Hajnalban a középső tájakon, délelőtt keleten valószínű eső, záporeső. Délután aztán északnyugat felől gyorsan csökken a felhőzet. 10-11 fok körüli értékeket mérhetünk.

Szerda


Reggel többfelé képződik köd, mely az északkeleti tájakon tartósabban megmaradhat. Nyugaton változóan, keleten erősen felhős lesz az ég. A délnyugati szél megélénkül. 5-11 fok valószínű.


Csütörtök


Erősen felhős, párás időre van kilátás. Kisebb eső, szitálás főleg a hajnali, reggeli órákban fordul elő. Délutánra csökken a felhőzet. 9 fok körül alakul csúcsérték.

Péntek


Felhőátvonulásokra számíthatunk, melyekből elszórtan fordul elő zápor. A délnyugati szél északnyugatira fordul és megerősödik. Akár 15 fok is lehet - írja a Köpönyeg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.