Összesen 56 év fegyházat kaptak a gyilkosok, akik kikötöztek, majd magára hagytak egy férfit a kocsmában

Forrás: shutterstock -
gyilkosság kocsma gyilkos férfi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A bíróság hangsúlyozta, hogy az ártatlan férfinak azért kellett meghalnia, mert aznap épp nem volt jobb dolga gyilkosainak.

2019 novemberében mi is beszámoltunk arról,hogy három nagylóki férfi szigetelőszalaggal kötözött ki egy részeg embert. Az ártatlan férfit magára hagyták, és mivel nem tudott kiszabadulni, reggelre kihűlt.

A Székesfehérvári Törvényszék most hirdetett ítéletet a 2019-es emberölés ügyében. A bíróság ismertette, hogy a négy férfinak szúrta a szemét egy ittas ötödik, aki betért a kocsmába, ezért tovább itatták. Egy idő után a túlzott alkoholfogyasztás hatására a férfi a kocsma teraszán egy széken ülve elaludt. Ekkor egy másik székkel együtt úgy összekötözték álmában, három szigetelőszalaggal, hogy mozdulni sem bírt. Lefotózták, majd otthagyták. Bár az éjszaka folyamán megpróbálta magát eloldozni, csak annyit sikerült elérnie, hogy elborult. A hajnali órákban végül kihűlés miatt meghalt.

A bíróság kiemelte, a férfinak azért kellett meghalnia, mert a négy gyilkosnak aznap este nem volt jobb szórakozása, mint hogy megalázzák a részeg férfit, és ezzel szórakoztassák magukat

-írja az MTI.

Forrás: shutterstock

Az I. rendű vádlottat 14 év 6 hónap fegyházra, II. rendű vádlottat 15 év 6 hónap fegyházra, III. rendű vádlottat 14 év fegyházra és IV. rendű vádlottat 12 év fegyházra ítélték. A bíróság az ítélet kihirdetésekor elrendelte az I., III., IV. rendű vádlottak letartóztatását, míg II. rendű vádlott letartóztatását fenntartotta. Sem az ítélet, sem a letartóztatásról rendelkező végzés nem jogerős, a gyilkosok ugyanis fellebbeztek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.