Figyelem! Ezzel a betegséggel számolhatnak, akik átestek a koronavíruson

Fotó: Szabó Gábor - Origo -
járvány cukorbetegség koronavírus megbetegedés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Akik átestek a koronavíruson - még ha csak enyhe tünetekkel is -, akár egy évvel később is megnövekedhet a cukorbetegség kialakulásának kockázata.

A több mint 180 ezer ember bevonásával készült vizsgálat eredménye a The Lance Diabetes & Endocrinology című tudományos lapban jelent meg. Az eredmény összhangban van több, korábbi tanulmánnyal, amelyek szintén arra jutottak, hogy a koronvírus-fertőzés után megnő az esély a cukorbetegség kialakulására.

A szakember, Ziyad Al-Aly és társa, Yan Xie több mint 180 ezer olyan ember egészségügyi adatait vizsgálták meg, akik a fertőzés után még legalább egy hónapig éltek. Az összesen 4 millió ember bevonásával készült vizsgálat kimutatta, hogy a fertőzötteknél 40 százalékkal nagyobb az esély a diabétesz kialakulására akár egy évvel a fertőződés után, mint a kontrollcsoport tagjainál.

Pozitív koronavírus Covid-19 antigén teszt és PCR teszt Fotó: Szabó Gábor - Origo

A tanulmány megállapította, hogy a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata a koronavírus-fertőzés súlyosságával együtt nő, de azoknál is előfordul, akik csupán enyhe tüneteket produkáltak. Akik elhízással küzdöttek, azoknál a diabétesz kialakulásának esélye a duplájára nőtt a kontrollcsoport eredményeihez képest.

A Nature megjegyzi, hogy a vizsgálatot amerikai veteránokon végezték, akik többségében fehérbőrű, elhízott vagy magas vérnyomással küzdő férfiak voltak, így már embercsoportokra nem feltétlenül érvényesek a fenti eredmények.

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos a Mokkában beszélt a koronavírusról és arról, hogy habár most kevesebb figyelmet kap, még mindig jelen van az életünkben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.