Nyolcéves kisfiú tett bejelentést Zuglóban: meggyilkolták az édesanyját

Forrás: Shutterstock -
bejelentés gyilkosság kisfiú rendőrség Zugló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lakásában öltek meg egy fiatal nőt Zuglóban. A feltételezett elkövetőt három órán belül elfogták a budapesti rendőrök.

Egy nyolcéves kisfiú telefonált a 112-es segélyhívószámra 2022. április 3-án 19 óra körül, és azt mondta a diszpécsernek, hogy édesanyja rosszul van. A helyszínre érkező mentők megpróbálták újraéleszteni a 30 éves nőt, de már nem tudtak rajta segíteni.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

A helyszíni adatok idegenkezűségre utaltak, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. Az életvédelmi nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőt, akit a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival három órán belül egy fővárosi bevásárlóközpontban elfogtak. A 32 éves férfi elszámoltatása megkezdődött - írja a Police.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.