Felfoghatatlan: hatan meghaltak egy légiparádén, ahol két repülő ütközött össze
![](https://cdn.life.hu/2023/12/uO1qBy97Z6KeJrP34Pmt2klRqN3kGYMgq5UjkNFVzAw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM1MjJjNjk4NTFlZDQ5ZjFiNDdlZmZmMDRhMzk5OWRk.jpg)
A Bors értesülései szerint hatan vesztették életüket, a nagyjából 6000 fős közönségből senki sem sérült meg.
Még nézni is borzasztó volt. Azóta is próbálom megemészteni a történteket
– mondta a közeli Leander városában élő családanya, Aubrey Anne Young.
A Wings Over Dallas nevű rendezvényt egyébként minden évben megtartják – ekkor vonultatják fel a megmaradt világháborús gépparkot. Ilyen volt a baleset két szereplője is: a B-17-es négymotoros bombázó az amerikai légierő egyik legfontosabb elemének számított, míg a szintén amerikai Kingcobrát leginkább a szovjetek használták a háború alatt. A B-17-esek közül mára alig maradt pár, a többségüket ugyanis a háború után leselejtezték, a maradékot pedig múzeumoknak ajándékozták vagy meghagyták az ehhez hasonló légibemutatók miatt.
Az eset vélhetően feléleszti a régi vitát is, ami a katonai légi bemutatók biztonsága körül forog már évek óta: 2011-ben a nevadai Renoban egy P-51 Mustang csapódott a nézők közé, míg 2019-ben a connecticuti Hartfordban zuhant le egy B-17-es bombázó. Az elsőben 11, míg a második esetben 7 ember halt meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.