Elhunyt az egykori gyereksztár: családja is megerősítette a szomorú hírt

Forrás: Shutterstock -
gyászhír gyereksztár halálhír tragédia Adam Rich
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színész holttestére saját otthonában találtak rá.

Gyereksztárként lett ismert Adam Rich, aki múlt szombaton, saját otthonában halt meg. A szomorú hírt egyik családtagja is megerősítette.

Adam Rich Forrás: Getty Images/Kevin Winter

Rich a hetvenes évek végén robbant be a köztudatba, ekkor játszotta az Eight is Enough című amerikai szitkomban Nicholas Bradford karakterét. Nem sokkal később azonban hátat fordított a színészetnek, mert megelégelte a reflektorfényt. Később már nem a munkássága, hanem a botránya miatt került a címlapokra, ugyanis a kilencvenes évek elején letartóztatták. Betörte egy gyógyszertár kirakatát, mivel drogot akart szerezni onnan.

A kétezres évek elején visszatért a színészethez, több sorozatban is feltűnt, de egyik sem hozta meg számára az igazi áttörést. A holttestét Los Angeles-i otthonában találták meg, halálának oka egyelőre ismeretlen, de a rendőrség kizárta az idegenkezűség gyanúját – írja a Blikk a Mirror cikke alapján.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.