Tragikus hirtelenséggel elhunyt Dunai Tamás színművész

Dunai Tamás színművész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hetvenhárom éves korában, szerdán elhunyt Dunai Tamás Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes és Kiváló Művész.

Dunai Tamást otthonában, tragikus hirtelenséggel érte a halál - közölte a család csütörtökön az MTI-vel.
Dunai Tamás 1949. július 7-én született Mohácson. 1973-ban Szegeden magyar-francia szakon végzett a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, majd 1976-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett diplomát.

A főiskola elvégzése után a Madách Színház tagja lett. 1992-ig ott játszott, majd szabadúszóként dolgozott. Az utóbbi években pedig a kecskeméti Katona József Nemzeti Színház állandó fellépőjeként láthatta a közönség.

Dunai Tamás 73 éves volt Forrás: MTI/Komka Péter


Pályája csaknem 50 éve alatt száznál több emlékezetes színházi szerep, több tucat film- és televíziós szerep megformálása kötődik nevéhez. Rendszeres közreműködője volt a Madách Színház zenés darabjainak, a Macskáknak, a Doctor Herznek és a Mária evangéliumának, számos vers- és sanzonfelvétel őrzi az emlékét, és több filmben (Teketória, Angi Vera, Dóra jelenti, Állatkerti mesék, Gyanú, Made in Hungária) is játszott.

A televízióban sok vers- és sanzonfelvétele volt. A szerencsétlen flótás című tévéjátékban is szerepelt. A rádióban Hans Castorp szerepét játszotta Thomas Mann A varázshegy című művében. Önálló estjeit Olvasólámpa zenével, Szikrák jégkockával címmel adta elő. Gyakran fellépett a Budapest Dixieland Band és a Budapest Klezmer Band vendégeként is, Magyarországon és külföldön egyaránt. Tagja volt a Színészzenekarnak, klarinéton és szaxofonon játszott. 1996 óta háromszor hívta meg a BBC Világszolgálat, hogy a magyar adás állandó munkatársainak beszédkultúrájával foglalkozzon. 2006 szeptemberétől a Madách Musical Műhely osztályvezető tanára volt. 2004-ben rendezőként is bemutatkozott az Ez nem ugyanAz című musical esttel.

1985-ben Jászai Mari-díjat, 1989-ben Greguss Zoltán-díjat kapott. 1997-ben a Magyarország Érdemes Művésze kitüntetésben részesült. 1998-ban Emerton díjat, Az év musical énekese elismerést vehette át. 2000-ben Mensáros-díjjal jutalmazták művészetét. 2015-ben Magyarország Kiváló Művésze díjat kapott, a következő esztendőben pedig szülővárosa, Mohács díszpolgárává választották. 2017-ben Tolnay Klári-díjjal tüntették ki. 2022-ben a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává választották.
Dunai Tamás temetéséről később intézkednek - közölte a család.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.