Fegyveres tinisrácok ejtettek túszokat a nógrádi lánykollégiumban – tragédia lett a vége

1973. január 7-én este a balassagyarmati Geisler Eta Középiskolai Lánykollégium épületébe egy testvérpár, a 18 éves Pintye András és a 17 éves Pintye László sétált be, a kezükben lőfegyverekkel. Egy emeleti szobában túszul ejtettek húsz lányt, akik közül azonban öten sikeresen megszöktek. Ők értesítették a rendőrséget, akiket már lövésekkel fogadtak a folyosón a túszejtők.

Nemcsak a rendőrség vonult fel nagy erőkkel, de az elkövetők szüleinek magas pártállami beosztása miatt kényessé vált helyzetben maga a rendőrkapitány is a helyszínre érkezett. Idővel személyesen Benkei András belügyminiszter és Biszku Béla, az MSZMP Központi Bizottságának akkori titkára, az állampárt egyik első számú és legvéresebb kezű vezetője vette át az ügyet, többek között mesterlövészek helyszínre hozásával. A Pintye testvérek nyugatra akartak szökni, egy lefüggönyözött autóbuszt követeltek, ami Ferihegyre viszi őket és a túszaikat, emellett további fegyvereket és jelentős mennyiségű valutát akartak, többek között Kádár János aláírásával biztosítva annak érvényességét. Ellenkező esetben a túszok kivégzésével fenyegetőztek. A hatóságok különféle kifogásokat keresve nem teljesítették a követeléseket, helyszínre hívták a fiúk szüleit, ami csak olaj volt a tűzre, hiszen épp ellenük lázadtak. A helyi kórház pszichiáter főorvosa lett az alkalmi túsztárgyaló, akivel legalább szóba álltak.

A túszejtők egyre meredekebb követeléseket fogalmaztak meg, az egyik lány szökése után pedig még feszültebbé vált a helyzet.

A túszok rögtön kiszabadították magukat, Pintye László pedig nem tanúsított további ellenállást, letartóztatták.

A Pintye testvérek, de különösen a báty, Pintye András hírhedt figuráknak számítottak már a túszejtés előtt is a városban. Az apjuk a régió határőrségének párttitkára volt, az anyjuk pedig magas pártállami beosztásban dolgozott. A gyerekeik nevelésére alig fordítottak időt: az apa alkoholista is volt, az elhanyagolt kölykök pedig mindenféle csínyekkel szórakoztatták magukat, amelyek idővel egyre durvábbá váltak – főleg azért, mert sosem kaptak érte büntetést az apjuk közbenjárása miatt. Mindezek mellé Pintye Andrásnál vélhetően szociopata jellemvonások is társultak; nem volt hajlandó se tanulni, se dolgozni, állandóan bűncselekményekbe keveredett. Az apja végül sorkatonai szolgálatra akarta küldeni, ez lehetett a végső indok, ami miatt az akcióba belevágott, a mintát pedig az 1972-es olimpiai túszdráma szolgáltatta számára. A tervébe bevonta az öccsét, illetve több barátjuknál is próbálkozott, de ők nem akartak részt venni.

A túszejtős incidens példátlannak számított a korabeli Magyarországon, és a hatóságok nem is tudták, hogyan kezeljék. Profi lehallgatási eszközöket is nyugatról kellett, hogy beszerezzenek, és túsztárgyaló is csak találomra akadt, maga a fogalom sem létezett még ekkor idehaza. A kényes ügyet igyekeztek elhallgatni, a városban kitörő társadalmi felháborodást elfojtani, az egész esetről annak lezárulta után csak egy néhány soros MTI-hír jelent meg az országos lapok hátsó traktusában.

Pintye Lászlót 15 év börtönre ítélték, amiből 11 év és 3 hónap letöltése után feltételesen szabadult. Mellette többéves büntetéseket kaptak azok a barátok is bűnpártolás címén, akiknek a testvérek előzetesem beszéltek a terveikről. A Pintye szülők elköltöztek a városból, és nevet változtattak. Csakúgy, mint a börtönbüntetés után Pintye László is, akinek soha többet nem akadt dolga a törvénnyel, szakmákat tanult, liftszerelőként dolgozott, családot alapított.

A túszul ejtett lányok a szabadulásuk után nemhogy pszichológusi segítséget nem kaptak, de rájuk szálltak a hatóságok. Az állampártnak kényelmetlen ügyről nem volt szabad beszélniük, civil ruhás hivatalos személyek keresték fel őket, hogy nyomást gyakoroljanak rájuk. Azzal is meggyanúsították őket, hogy igazából együttműködtek a túszejtőkkel.

Többek között emiatt is fordulhatott elő, hogy csak jóval később, és fikciós művekben indult el az ügy feldolgozása. Sükösd Mihály Törvénytevő című regénye 1981-ben, Végh Antal Könyörtelenül című regénye 1986-ban jelent meg. Az utóbbi szolgált alapjául az 1989-es Túsztörténet című filmnek, amiben a kor tinisztárja, Berencsi Attila (avagy Beri Ary) játszotta kopaszra nyírva a félelmetes idősebb testvért.

Az igazi neveket leíró, igazi visszaemlékezésekre támaszkodó dokumentumkönyvek csak a rendszerváltás után foglalkoztak a témával. Finta Kata a saját emlékeit írta meg a Túszdráma Balassagyarmaton című kötetében, a máig legteljesebb feldolgozását az ügynek pedig Hatala Csenge végezte el, aki a 2015-ös, Hírzárlat című tényregényéhez az elérhető összes dokumentumot és egykori szereplőt felvonultatta, többek között magát Pintye Lászlót is megszólaltatva.