Nincs menekvés: akár 2 kilométerre is ellát a rendőrség új szupertraffipaxa

Forrás: MTI/Sóki Tamás -
Fáma III rendőrség ellenőrzés gyorshajtás traffipax
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A leselejtezés helyett a felújítás mellett döntöttek a szakemberek és létrehozták a traffipaxok talán legerősebb változatát, mely garantáltan rettegésben tartja majd az autósokat.

A rendőrség munkatársai felkutatták és megtalálták azokat a szakembereket, akik képesek felújítani, sőt fejleszteni a Fáma III lézeres sebességmérőket, melyeket közel húsz évvel ezelőtt vásároltak az egyenruhások. A módosított traffipaxok első mintapéldánya tavaly decemberben lett kész, és azóta megállás nélkül folyik a többi, sérült vagy leselejtezés előtt álló készülék javítása.

Illusztráció Forrás: MTI/Sóki Tamás

Az új szupertraffipaxok mérni tudják a szemből érkező és az elhaladó járművek sebességét is, álló-, és a GPS moduljuknak köszönhetően mozgó állapotban is. Nagyon messzire ellátnak, akár 1800 méterre, az állóképek mellett mozgóképet is képesek rögzíteni memóriakártyára. Így a sebességmérésen túl egyéb szabálytalanságok dokumentálására is képesek – tilos jelzésen való áthaladás, záróvonal-átlépés. Működhetnek kézi-, vagy automata üzemmódban is – írja a kreszvaltozas.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.