Lányai és három unokája gyászolja a 66 éves jakabszállási autóbaleset áldozatát

gyász Jakabszállás tragédia halálos autóbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Borzalmas tragédia történt vasárnap Jakabszálláson: az egyik autó egyelőre ismeretlen okokból átsodródott a szembejövő sávba. A balesetet okozó autót egy 66 éves, dunafalvai férfi vezette, aki a gyors segítség ellenére a helyszínen életét vesztette, 91 éves, vele utazó édesanyját mentővel még kórházba szállították, de ő az életét sem sikerült megmenteni. A másik autó két utasát súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

A 66 éves Attila ismerőseit sokkolt a tragédia, ami vele és édesanyjával történt múlt vasárnap. A férfit jókedélyű, kedves embernek ismerték, aki lányainak és három unokájának élt.

Lányai és három unokája gyászolja a 66 éves jakabszállási autóbaleset áldozatát Forrás: Shutterstock

"A lányaimat is nagyon nagyon szeretem, de az, hogy az unokáimat mennyire, azt elmondani sem tudom. Értük érdemes élni. Az a világ legszebb időszaka ha velük lehetek"

– írta korábban a közösségi oldalán Attila.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.