2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke

Új híd épül Budapesten: közel öt hónapon át tart majd az építése

Forrás: Lantos Gábor -
II. kerület híd Budapest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Új híd épül a II. kerületi Napraforgó utcánál az Ördög-árok felett, keddtől a jelenlegi átkelőt lezárják - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint az új közúti híd építése a Napraforgó köznél mintegy négy és fél hónapon át tart majd. Keddtől a jelenlegi hidat lezárják, a Napraforgó utcát a Battai lépcsőnél található hídon át lehet majd megközelíteni.

Új híd épül Budapesten: az építése közel öt hónapon át tart majd Forrás: Lantos Gábor

A régi, háromnyílású, mindössze 16 tonna teherbírású és járdával nem rendelkező hidat a pillérekkel és az alapokkal együtt elbontják. A két új hídfő megépítését követően 11 tartógerendát helyeznek az új támaszokra, majd helyszíni betonozással elkészítik a vasbeton pályalemezt, amelyen egy 3,8 méter széles kocsipályát, és az egyik oldalon pedig egy 1,5 méter széles gyalogos járdát alakítanak ki - írták.

Mint olvasható, az új hídnak nem lesz pillére a mederben, hanem egy nagyobb, mintegy 8 méter nyílású híd épül. A 80 tonna teherbírású, 9,31 méter hosszú vasbeton híd korlátja a környék Bauhaus stílusú házaihoz igazodik majd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.