Bébibumm: egymás után kelnek ki a flamingófiókák a budapesti állatkertben

fióka budapesti állatkert rózsásflamingó
Az elmúlt két hétben tizennyolc fióka kelt ki a budapesti állatkert rózsás flamingóinál, de továbbiak is lehetnek, hiszen vannak még tojások, amelyeken a szülők kotlanak - tudatta a városligeti intézmény.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben látható Európa egyik legjobban szaporodó állatkerti rózsásflamingó-kolóniája, amely mintegy 150 egyedet számlál. Évente általában húsz körüli, vagy még annál is több fiókával gyarapszik a csapat, ami lehetőséget teremt arra is, hogy a budapesti kelésű flamingókból más hazai és külföldi állatkertek is kapjanak.

Június legvégén bújt ki a tojásból az idei szezonban az első fióka. Az azóta eltelt bő két hétben szinte minden nap kikelt egy újabb egyed, így a fiókák száma a legutóbbi számlálás szerint már tizennyolcra nőtt, és még mindig vannak tojások, amelyeken kotlanak a szülők. A flamingófiókák nem sokban hasonlítanak a kifejlett madarakra: ugyan jóval kisebbek, de a különbség nemcsak ebben áll, hanem az aránylag tömzsi, az első napokban kifejezetten "pufók" lábak, a pihés, szürke tollazat, és az egyenes csőr lényegesen eltér attól, amit a felnőtt egyedeken lehet látni - olvasható az összegzésben.
A tájékoztatás szerint a fiókák lába és csőre az első pár napban még rózsaszínű, de egyhetes korukra már befeketedik, és jó ideig úgy is marad. A kifejlett madarakra jellemző színek csak az első év után jelennek meg rajtuk, addigra már magasságukat és alakjukat tekintve is sokkal jobban hasonlítanak szüleikre.
A szülők egy speciális táplálékkal, begytejjel etetik a fiókákat. Egy a begy falában termelődő, tápláló váladék élettani szerepét tekintve az emlősök tejéhez hasonlít, bár nem fehér, hanem sötétvörös színű. A felnőttek a csőrükből csurgatják át a fiókák csőrébe, amit egy kis szerencsével a látogatók is megfigyelhetnek.

Az elmúlt hetekben 18 fióka született a budapesti állatkertben Forrás: Facebook/Fővárosi Állat- és Növénykert


A legutóbb kikelt fiókák még a fészekben vagy annak környékén tartózkodnak, a tíz napnál idősebbek azonban már kisebb sétákat is tesznek a felnőttek felügyeletével. Az elkövetkező hetekben pedig arra lehet majd számítani, hogy a szülők a kolónia összes fiókáját egy csoportba terelik össze, egyfajta "óvodát" alakítva ki, mert így sokkal könnyebb gondoskodni a fiatalokról, illetve vigyázni rájuk.

A rózsás flamingó (Phoenicopterus roseus) nem teljesen egzotikus faj, mert bár inkább Dél-Európában, Afrikában, valamint Délnyugat- és Dél-Ázsia egyes vidékein honos, de ritka kóborlóként Magyarországon is előfordulhat. Ezért a hazai védett állatfajok listáján is szerepel. Tápláléka apró vízi élőlényekből áll, ezeket speciális csőre segítségével szűri ki a vízből. A tojók általában egy vagy két tojást raknak. A fiókák egy hónap elteltével kelnek ki a tojásból. A kotlásból, illetve a fióka neveléséből mindkét szülő kiveszi a részét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.