Idén újdonság várja a csiksomlyói búcsúba látogatókat

Csíksomlyó Expressz
Budapest, 2022. június 3. A csíksomlyói pünkösdi búcsúba induló össznemzeti zarándokvonat a Keleti pályaudvaron 2022. június 3-án. A Csíksomlyó Expressz Szombathelyrõl indult éjfél után és Sopron, Kapuvár, Csorna, Gyõr, Komárom, Tatabánya érintésével érkezett a Keleti pályaudvarra. Itt összekapcsolták a Székely Gyorssal, és a két vonat, mint össznemzeti zarándokvonat együtt indult Erdélybe. MTI/Balogh Zoltán - Balogh Zoltán
zarándoklat búcsú Csíksomlyó Expressz – Székely Gyors Össznemzeti Zarándokvonat
Idén is elindul a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csiksomlyói pünkösdi búcsúba. A zarándokvonat május 17-én indul és pünkösdhétfőn érkezik vissza - közölték a szervezők a budapesti sajtótájékoztatón.

A négynapos program legfontosabb eseményei a csíksomlyói Mária-ünnep, a pünkösdi búcsú, valamint a zarándoklat Gyimesbe, a történelmi Magyarország ezeréves határához. 

Mosóczi László, a MÁV-START vezérigazgatója elmondta: az idei program újdonsága, hogy a két zarándokvonat először tesz meg egy teljes erdélyi kört. A tervek szerint 16 kocsiból és étkezőkocsiból álló össznemzeti zarándokvonatot a Tamási Áron emlékére felmatricázott mozdony fogja húzni. Felidézte: a mára kultikussá vált vonatok története 2007 őszén kezdődött, amikor a Kárpáteurópa Utazási iroda felkereste a vasúttársaságot a zarándokvonat ötletével. Az egy zarándokvonatból azóta kettő lett, a 400 zarándokból pedig csaknem másfél ezer.

TAMÁSI Áron emlékére felmatricázott mozdony, Csíksomlyó Expressz
A Tamási Áron-mozdony
MTI/Balogh Zoltán

Mező Tibor, a Kárpáteurópa Utazási iroda ügyvezetője elmondta: a Csíksomlyó Expressz Szombathelyről indul, majd Sopron, Kapuvár Csorna, Győr, Komárom és Tatbánya érintésével érkezik Budapestre. Ott összekapcsolják a Székely Gyorssal, és a két vont együtt indul Erdélybe. A zarándokok szombaton a csíksomlyói Mária-kegyhelyen részt vesznek a búcsúi szentmisén, vasárnap pedig Gyimesbe, az ezeréves határhoz zarándokolnak. Itt szintén részt vesznek szentmisén, majd a pünkösdi forgatagon. Fontosnak nevezte, hogy idén is folyamatosan lehet majd követni az interneten a vonat útját. A vonat vendége lesz Dévai-Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas érdemes művész, valamint egy zenekar, amely mindig annak a tájegységnek a zenéjét játssza, amelyen a vonat éppen áthalad. A program meghívott díszvendége Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész.

Petrus György, a Kárpáteurópa Utazási iroda cégvezetője az MTI-nek elmondta, a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz zarándokvonatok 2008 óta több mint 18 000 ezer zarándokot utaztattak és több mint 34 000 kilométert tettek meg Magyarországon és Erdélyben. Megjegyezte, a két vonat összekapcsolása után az össznemzeti zarándokvonat szerelvénye csaknem fel kilométer hosszú, ezért az eleje kiér a Keleti pályaudvar csarnokából.

Frigyesy Ágnes újságíró, a Budapesti Székely Kör elnöke közölte, a zarándokvonaton a gyimesbükki csángó árva gyermekek javára gyűjtenek.

Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.
 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.