Kinek fáj a flegmaság?

pénztár, fizetés, kártya
Shutterstock/Copyright (c) 2017 Shift Drive/Shutterstock. No use without permission. - Shift Drive
jegyzet life gondolatok konfliktus vásárló eladó
Épp a felvágottas pultot elhagyva osontam a bolt nyitvatartásának utolsó fél órájában a pénztárhoz, ahol szokásomhoz híven kártyával fizettem. A terminál azonban egy kicsit keresztülhúzta a számításaimat, ugyanis pár másodperc helyett nagyjából 1 percbe telt, mire elfogadta a vásárlást. Ettől a pénztáros hölgy - nevezzük Katának - egyszerűen kiborult.

Látom, maga is azok közé tartozik, akiket beszippantott az internet, mintha nem is lenne már készpénz a világon.”

- mondta a pénztáros hölgy. Visszakérdeztem, hogy mégis mit jelentsen ez a kijelentés. „Manapság a fiatalok ki sem látnak a telefonjukból” – hangzott válaszként a határozott vélemény. Feltételezem, ezt abból szűrte le, hogy a fizetési tranzakció nem fizikai kártyával, hanem mobiltelefonos applikáción keresztül történt. Érdekes módon nem lettem ideges, csupán egyetlen mondatot voltam hajlandó mondani Katának:

Önnek pedig legyen végre egy szép estéje, és szeresse magát sokkal jobban!"

2024-ben a telefonnal történő vásárlás alapnak számít, senki sem lepődik meg ezen. Azonban a bántó megjegyzés miszerint ki sem látok az internet bugyraiból - alaposan elgondolkodtatott. Vajon a hölgy engem akart bántani, vagy a saját problémáját vetíti ki rám, és szurkáló mondatokkal próbálja kiadni magából a dühét?!

bolt, pénztáros, unalom,
Ha nincs okod a támadásra, mégis megteszed, az csupán annyit jelent: magadat és az életedet is utálod!
Forrás: Shutterstock/

Amikor kijöttem a boltból, fél perc erejéig a méreg ízét éreztem a számban. Elkezdett izzadni a tenyerem, és értetlenül lecövekeltem, vajon ezt most miért kaptam egy ismeretlentől? Ahelyett azonban, hogy mindenféle átkot szórtam volna rá gondolatban, inkább megálltam egy pillanatra, és elgondolkodtam. Hány negatív tapasztalata lehet a pénztáros nőnek, ha nem tud mást mondani egy ismeretlen embernek, mint egy minősítő kijelentést? Ebben a pillanatban megszületett egy gondolat a fejemben:

Ha nincs okod a támadásra, mégis megteszed, az csupán annyit jelent: lehet, hogy magadat és az életedet is utálod!

Ennél a pontnál és felismerésnél azonnal elengedtem a haragot Katánk iránt, mert elkezdtem őt sajnálni azért, amiért feltehetőleg boldogtalan.

Mindezek ellenére tartom azt a véleményemet, hogy a szolgáltató szektorban dolgozó személy emberekkel foglalkozik, vagyis garanciát vállal saját kedvességére.

A kedvesség ugyanis nem fáj, főleg egy nehéz napunkon, amikor nekünk is jólesik egy másik ember törődése. Bármennyire is szürkének tűnik olykor a világ, megéri szeretettel fordulnunk egymáshoz, mert ez az egyetlen érzelem a világban, ami igazán számít.



 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.