A szerelem gyakran vakká tesz, emiatt pedig nem mersz a tettek mezejére lépni — inkább elhallgatod a vágyaidat, mert félsz kimondani vagy szembenézni velük. A párkapcsolatban mindkét fél öröme ugyanolyan fontos, de nem feltétlenül tud minden férfi olvasni a női test jelzéseiből. Ő elégedetten dől ki egy izzasztó menet után, te pedig még a közelében sem jársz a gyönyörnek? Nem szokatlan eset, ne csapd be magadat azzal, hogy neked nem fontos az orgazmus. Segítünk, hogyan vezesd rá a párodat arra, hogy jobban figyeljen rád anélkül, hogy konfliktusba kerüljetek.

Forrás: Shutterstock
Az orgazmus értő figyelemmel
1. Az orgazmus fejben dől el
Nem is gondolnád, hogy az orgazmus sokszor fejben dől el. Ha a párod olyankor közelít feléd, amikor fejben nem tudsz jelen lenni, nem érzel vágyat vagy éppen más foglalkoztat — nem lesz sikeres a lepedőakrobata bevetés. Egy helyen kell jelen lennetek. Ha nagyon vágyik rád és mindenképpen akar, először is kötelessége ugyanarra a helyre terelnie, ahol ő van szellemileg, így elősegíti az izgalmadat.
2. “Ugyanannyi időd volt, mint nekem„
Hallottuk már a férfiaktól ezt az elszólást — és nincsen igazuk! A nőknek sokkal összetettebb dolog a szeretkezés. Nekünk rendkívül fontos az érzelem és a biztonság is, — ha párod kapkod, a végkimenetel csak az ő örömére fog szolgálni. Ne félj neki jelezni, hogy te még nem vagy készen és lassítson a tempón és figyeljen a jelzéseidre.

Forrás: Shutterstock
3. Az előjáték
A legtöbb férfi kopogás nélkül próbál bejutni az aranykapun, ami megint csak görcsösséghez és fájdalomhoz fog vezetni a te esetedben, és azt fogod várni, hogy minél hamarabb vége legyen az akciónak.
Fontos megkérned, hogy fektessen hangsúlyt az előjátékra is, hogy kellemesen bele tudj lazulni az együttlétbe.
Ha oda figyel rád már az elején is, sokkal nagyobb eséllyel fogsz eljutni az orgazmusig.
4. Olyan mozdulatok, amik kellemetlenek lehetnek
Gyakran nem veszik észre a férfiak, ha fájdalmat okoznak vagy úgy mozognak, hogy az kellemetlenséggel jár.
Ne hallgasd el, ha fáj valami a közös torna során!

Forrás: Shutterstock
Szólj neki bátran, akkor is, ha nem kedvelsz valamit, amit sűrűn bevet. Ha magadban tartod az észrevételeidet, azzal megint csak eltaszítod magadat az orgazmustól. Ez egy közös örömszerzés, ahol néha terelgetni kell a másikat, hogy elérjétek a közös célt.
5. Még mindig nincsen tűzijáték
Ha szeretkezés közben nem értél el a csúcsig, ne aggódj, van még lehetőséged az orgazmusra. Ilyenkor érdemes bevetni az utójátékot! Ami annyit tesz, hogy a párod addig kényeztet, azon a módon, amit a legjobban szeretsz, ameddig nem látsz csillagokat.
Fontos megjegyezni, hogy csak abban az esetben részesülhetsz a csodában, ha őszintén kijavítjátok együtt a hibákat és mersz a párodnak mesélni a problémádról.


