Sara Burack, a Netflix Million Dollar Beach House című sorozatának ismert szereplője június 19-én reggel halt meg a New York állambeli Hampton Baysben, miután egy jármű elgázolta és a sofőr elhagyta a helyszínt. Később a rendőrség letartóztatott egy 32 éves virginiai nőt, Amanda Kemptont a gázolással összefüggésben. Amanda szombaton vallomást tett.

Forrás: Getty Images North America
Sara Burack gázolója ártalannak vallotta magát
Egy nappal azután, hogy letartóztatták, június 21-én először állt bíróság elé Amanda Kempton, akit azzal vádolnak, hogy elgázolt majd cserben hagyott egy embert New York állam Hampton Bays nevű településén. A balesetben áldozata Sara Burack halála miatt a nő súlyos vádakkal néz szembe, és akár hét év börtönbüntetés is kiszabható rá. Amanda Kempton ártatlannak vallotta magát. Ügyvédje a tárgyaláson azt nyilatkozta: védence meg volt győződve arról, hogy egy közlekedési bóját ütött el, nem pedig embert. A tárgyalás során a vádat képviselő MacDonald Drane ügyész magasabb összegű óvadék megállapítását kérte, mivel Kempton állítólag elhagyta a bűncselekmény helyszínét, és az incidens másnapján egy esküvőre készült visszatérni Virginiába. Az ügyész emellett arra is utalt, hogy a 32 éves tengerbiológus a balesetet megelőzően egy kocsmában töltötte az idejét, Amanda jogi képviselője szerint védence nem volt ittas - írja a New York Post.
Óvadék fejében szabadlábra helyezték
Az ilyen eseteket New York államban D osztályú bűncselekményként kezelik, ami legfeljebb hét év szabadságvesztéssel büntethető. A lap információi szerint Kemptont végül 100 000 dolláros óvadék ellenében szabadlábra helyezték, amit a Long Islanden élő családja fizetett ki. A vádemelés dokumentumaira hivatkozva a lap azt írja: a hatóságok szerint a gyanúsított nem tett kísérletet arra, hogy segítséget nyújtson a sérültnek, és elhagyta a helyszínt, mielőtt a mentők kiérkezhettek volna.
Sara Burack ingatlanügynök volt, aki luxuskategóriás tengerparti villákkal foglalkozott. 2020-ban vált ismertté, amikor szerepelt a Netflix Million Dollar Beach House című sorozatában.


