Volt idő, amikor a nászútra az anyós is ment: a 19. században még teljesen mást jelentett, mint ma


Manapság természetesnek vesszük, hogy a lakodalom után az ifjú pár elvonul néhány napra, hogy kettesben legyen. Azonban nem mindig ez volt a mézeshetek célja. A nászút tradíciója évszázadokra nyúlik vissza, igaz, szerepe akkor még gyökeresen más volt.

A házassággal kapcsolatos szokások szerteágazóak, és a kifejezések is módosultak az idők folyamán, úgy tartják, hogy az 5. századi Európában kezdődött a hagyomány. Ugyanis a szokás úgy tartotta, hogy a friss házasoknak egy hónapra (holdtöltére) elegendő mézsört adtak, amit a menyegző utáni hónapban kellett fogyasztaniuk, hogy a termékenységet és boldogságot fenntartsák. Innen ered a mézeshetek kifejezés, amit a házasság első pár hetének tartottak. (Hovatovább elképzelhető, hogy ez csak a viktoriánus kor által romantizált történelem értelmezéséből ered.)
Azonban a középkorban nem igen volt szó a mai értelemben vett nászútról, csak a kora újkorban jelentek meg a házasságkötést követő rapid utazások. Ezeket nem a földeken robotoló parasztok, hanem az arisztokraták csinálták, VIII. Henrik és Boleyn Anna például a Thornbury kastélyban töltötték egyházrepesztő frigyük elejét.
A nászút lehetővé tette a fiatalok számára, hogy azokat a rokonokat, barátokat is végiglátogassák, akik nem tudták tiszteletüket tenni a házasságkötésen. Éppen ezért gyakori volt, hogy barátok, szülők is elkísérték az ifjú párt.
Egy pár héttől pár hónapig terjedő utazásnak azért is volt fontos szerepe az újkorban, mert egészen a huszadik századig az elrendezett házasságok voltak a jellemzők. A kiruccanás volt számukra az első lehetőség, hogy kettesben legyenek, alaposabban megismerkedjenek. Az Angliából indult szokás hamarosan az egész kontinensen elterjedt, 1820-a évekere már valamennyi arisztokrata számára alapvetés volt az utazás. Sok tiltott, rangon aluli házasság esetén a nászút pedig egyfajta menekülést jelentett, elrejtőzhettek az ellenzők elől, beteljesíteni a nászt.

Csak az 1870-es évektől volt jellemző, hogy a friss házasok kettesben mennek nászútra, a vasút elterjedésével és a közlekedés felgyorsulásával egyre szélesebb körök számára lett elérhető a divatos nászutas helyszínek elérése. Ekkor már nem elsősorban az ismerkedés volt a cél, hanem a család vagyoni helyzetének megmutatása.
Paradox módon a nászutak hossza épp akkor kezdett rövidülni, amikor az státusszimbólummá vált.
A század közepére már a munkásosztály is ki bírta pengetni a mézeshetek költségeit, a gazdagok pedig több hetes körutakkal emelték a tétet. A századfordulóra az autó, repülés is megjelent így már távolabbi tájakat is felfedeztek a fiatalok. Ekkoriban kezdték bizonyos desztinációk nászutas helyszínként reklámozni magukat: a Niagara-vízesés, Párizs, valamint az Amalfi-partvidék is.
A második világháborút követően a nászút szinte önálló ágazattá vált a turizmuson belül, kialakult a nászút ma ismert romantikus jellege. Ekkortól jelentkem meg a szállodák nászutas lakosztályai. Később a szexuális forradalom jókora romantikát és huncutságot csempészett a koncepcióba. Napjainkban oly sok mindenhez hasonlóan a nászutakat is ide-oda lökdösik a különböző trendek, de mára jobbára egy rövid kiruccanást jelent, ahol az ifjú pár egy kis időre kivonulhat a világot uraló káoszból.
Ugyan nászútra menni teljesen mást jelentett a viktoriánus korban, mint a 2020-as években, relevanciáját a mai napig nem vesztette el, csupán szerepe alakult át. Ami korábban a társadalmi elvárásokról és ismerkedésről szólt, az ma már az önmegvalósítás és pihenés kötelező eleme.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.