2026.02.26.
A „légy a szeretőm” után nem visszakozás jön, hanem következmények. A Bridgerton most először igazán komolyan veszi saját konfliktusát, miközben a sztoriban viszont zuhanórepülésbe kezd.
Csillogó bálok, tiltott szerelem és feketébe boruló díszletek. A Bridgerton negyedik évada most nemcsak elcsábít, hanem meg is ráz. Mint az áram. Fájdalmasan. Vigyázat, a kritika spoilert tartalmaz!
Forrás: profimedia
Bridgerton 4. évad második fele – kritika: szenvedély, társadalmi feszültség és egy meglepően súlyos veszteség
- A második négy epizód végre egyensúlyba hozza a központi románcot és a mellékszálakat.
- Benedict karakterfejlődése valódi társadalmi kérdéseken keresztül történik.
- A romantika mellett a gyász és a konvenciók ára is hangsúlyos szerepet kap.
Kedves nyájas olvasó! A Bridgerton negyedik évadának első fele látványos, de kissé szétesett volt. Benedict meggondolatlan ajánlata Sophie-nak olyan cliffhangert hagyott maga után, amely egyszerre volt romantikus és kifejezetten kínos. A második rész azonban nem próbálja gyorsan „kijavítani” ezt a botlást. Sőt. Ehelyett borzasztó sokáig hagyja, hogy a mondat súlya ránehezedjen a szereplőkre – és a nézőre is.
Egy jelenet, ami mindent elmond
Az egyik legerősebb epizód közepén Benedict (Luke Thompson) és Sophie (Yerin Ha) egy félhomályos folyosón találkoznak a Bridgerton-házban. A ház már alszik, a gyertyák csonkig égtek, a csend sűrű. Benedict bocsánatot kér – de nem nagy gesztussal, nem térdre rogyva. Zavartan, őszintén, kissé megtörten. Sophie pedig nem omlik a karjaiba. Elmondja, mit jelentett számára az ajánlat: hogy újra egy férfi döntene az élete felett, státuszba zárva, láthatatlanul.
Ez a jelenet nem hangos. Nincs zene, nincs túlzó melodráma.
Mégis itt válik egyértelművé, hogy az évad második fele komolyan veszi a hatalmi dinamikát. Benedict rádöbben: amit ő romantikus kompromisszumnak gondolt, az Sophie számára megaláztatás.
A showrunner, Jess Brownell, finoman, de következetesen bontja le a klasszikus tündérmesei keretet. Itt nem elég a herceg jó szándéka – a rendszer maga hibás.
És eddig volt jó. Ezután jön egy olyan soft erotikus jelenet, ami még az első évadon is túlmutat. Való igaz, pozitív, hogy a női szexuális vágyakat helyezi előtérbe – mint ahogy azt az eddigi évadokban is tette – de ez a 38 másodpercen túlmutató együttlét már kicsit sok volt. És érthetetlen is.
A szolgálók világa a reflektorfényben
Az évad második fele külön figyelmet szentel a társadalom dolgozó rétegének. Sophie múltja nem csupán háttérdráma, hanem a történet gerince. Lady Araminta Gun fenyegető jelenléte folyamatos emlékeztető arra, milyen törékeny Sophie szabadsága.
Eközben a házvezetőnők, komornák és inasok nem puszta díszletek. A sorozat egyértelműen jelzi: ők a társadalmi információáramlás csomópontjai, a pletyka és a hatalom láthatatlan mozgatói. Ez a hangsúlyeltolódás friss levegőt hoz a sorozatba, amely korábban hajlamos volt kizárólag a felsőosztály szemszögéből mesélni. De valóban ilyen volt a szolgálók élete? Azt azért erősen megkérdőjeleznénk.
Francesca története: a csendes tragédia előszobája
Francesca (Hannah Dodd) és Lord John Stirling (Victor Alli) házassága első pillantásra harmonikus. Egy vacsorajelenetben ketten ülnek az asztalnál, csendben, udvarias mosollyal. A párbeszéd kellemes, de steril. A kamera hosszabban időzik Francesca arcán, amikor Michaela (Masali Baduza) belép a terembe. Egy tekintetváltás – és máris tudjuk, hogy az érzelmei máshova húzzák.
A második rész egyik legbátrabb húzása, hogy nemcsak romantikus boldogságot, hanem valódi gyászt is ábrázol.
A fekete ruhák a király temetésén, a lecsendesített zene, a báltermek visszafogott fényei éles kontrasztot alkotnak a pasztell megszokott tobzódásával. A sorozat most először mutatja igazán súlyosnak a veszteséget – és hagyja, hogy az fájjon.
A régi páros visszatér
Anthony és Kate rövid visszatérése – Jonathan Bailey és Simone Ashley jelenléte – nem puszta rajongói ajándék. Egy jelenetben Anthony félrevonja Benedictet, és szinte száraz jogi érveléssel sorolja, miért lehetetlen a testvére és Sophie kapcsolata. Ez a beszélgetés hűvös és racionális, de épp ettől hatásos: a családi szeretet és a társadalmi kötelesség ütközik benne.
Kate viszont csendesebb, empatikusabb hangot képvisel, finoman utalva arra, hogy a boldogság néha megköveteli a szabályok áthágását. Ez a kettősség tökéletesen illusztrálja az évad fő kérdését: mennyit ér a konvenció, ha közben az ember elveszíti önmagát? Hiszen Kate már jól láthatóan nem a régi, oly kedvelt, szabad önmaga.
Lady Whistledown árnyéka
Penelope (Nicola Coughlan) dilemmája szintén hangsúlyos. Lady Whistledown hangja továbbra is irányítja a narratívát, de most már nem csupán szórakoztat.
A pletyka hatalom – és felelősség.
A rózsaszín tematikájú bál, amely egyszerre cukormázas és kissé groteszk, vizuális metaforává válik: kívül édes, belül vitrolos.
Egyensúly, végre
A második félidő legnagyobb erénye az arányérzék. A központi románc nem fullad bele a mellékszálakba, a mellékszálak pedig nem érződnek kötelező körnek. Minden történet ugyanarra a kérdésre fut ki: hogyan lehet szeretni egy olyan világban, amely szabályokkal próbálja kordában tartani az érzelmeket?
A válasz nem egyszerű. És nehéz jól megmutatni. Ezért kedves nyájas olvasó, engedd meg, hogy kimondjuk:
ez az eddigi legrosszabb évad.
Borzasztóan klisés és unalmas, a Hamupipőke-sztorit már 4 rész alatt le lehetett volna zárni. És bocsi Netflix, de ezzel a sok GenZ újítással már történelmi tragédiává teszed ezt az eleinte kitűnő sorozatot.
Értékelés: 10/4
Mind a történet, a szereplők, a jelmezek és még a jelenetek is már-már ZS kategóriásak. Nem gondoltuk volna, hogy a 4. évad első felét leronthatja a második etap. Csak azért nem adunk 1 pontot, mert az első részeket élveztük és az a bizonyos nosztalgia bennünk is pislákol valamilyen szinten.
Ha tovább olvasnál a Bridgerton világban:
