Punch 2025 júliusában született. Az anyja – aki első alkalommal ellett – a születése után nem gondoskodott róla, így az állatkert két gondozója vette át a nevelését. A cél kezdettől az volt, hogy később visszavezessék a makákócsapatba. Ez a folyamat januárban indult el.

Forrás: AFP
Matt Lovatt, a brit Trentham Monkey Forest igazgatója a BBC-nek azt mondta: bár az anyai elutasítás ritka a makákóknál, előfordul. Hozzátette, hogy a hímek is gondoskodóak lehetnek, így Punchnak jó esélye van arra, hogy megfelelően fejlődjön és beilleszkedjen a csapatba.
Punch majom nem áldozat: csak a helyét keresni a csapatban
Punch története sokakból együttérzést váltott ki, főleg az a videó, amelyen egy idősebb makákó látszólag durván bánik vele. A felvételen Punchot körbe-körbe húzzák, majd ő a plüssjátékához rohan. Az internet népe gyorsan reagált: Punchot „árva kisbabaként” kezdék kezelni. A szakértők azonban máshogy látják a helyzetet. Alison Behie primatológu úgy fogalmazott: a többi makákó viselkedése mögött nem gonoszság áll, ez a faj természetes társas interakciójának része. A japán makákók szigorú hierarchiában élnek, ennek megnyilvánulásai pedig elkerülhetetlenek. Behie szerint Punch számára az lesz a legfontosabb, hogy anyja nélkül is megtanulja, hogyan reagáljon ezekre a helyzetekre. Ha nem sajátítja el a megfelelő viselkedést, annak hosszabb távon hatása lehet a csoporton belüli helyzetére.
Az Ichikawa városi állatkert gondozói közleményben reagáltak a felvételekre. Mint írták, a videón Punchot rendre utasítják, ami a csapaton belül más egyedekkel is előfordul. Hangsúlyozták, hogy komoly agresszió nem érte, és azóta is normálisan viselkedik. Azt kérték a rajongóktól, inkább drukkoljanak nekih, hogy be tudjon illeszkedni, nem kell sajnálni, jól egy a sora. A szakértők emlékeztetnek: a majmok nem emberek, és nem lehet rájuk egyszerűen ráhúzni a „zaklató–áldozat” sémát. Amit az internet népe drámaként él meg, az a makákók világában teljesen normális. A plussállatot is azért adták neki, hogy a játék segítse a kötődés kialakulását és tisztálkodási folyamatok gyakorlását.
Az igazság tehát közel sem az, hogy Punch bántalmazott kismajom, egyszerűen csak egy fiatal makákó, aki épp keresi a helyét a csapatban.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


