Eric Dane barátai nem sokkal a színész halála után GoFundMe-kampányt indítottak Billie (15) és Georgia (13) jövőjéért. A célösszeg 250 ezer dollár volt, ezt később 500 ezerre emelték. Cikkünk megjelenésekor az adományok összege már meghaladta a 420 ezer dollárt.

Forrás: gofoundme.com
Eric Dane betegsége miatt a családja anyagi gondokkal küzd
A TMZ értesülései szerint Eric Dane-nek súlyos egészségügyi kiadásai voltak a betegsége miatt. Egy, a családhoz közel álló forrás azt mondta: az állapota gyorsabban romlott, mint arra bárki számított, és a kezelések, valamint az, hogy nem tudott dolgozni, óriási anyagi terhet rótt a családra.
A gyűjtést létrehozó barátok az adományoldalon azt írták: a színész kemény küzdelmet vívott a betegséggel, és mindvégig a családja állt számára az első helyen. Hangsúlyozták azt is, hogy sorstársainak támogatását fontos ügyének tekintette. A kampányhoz ismert alkotók is csatlakoztak. Sam Levinson, az Eufória című sorozat készítője 27 ezer dollárt ajánlott fel, Brad Falchuk televíziós producer pedig 10 ezer dollárral járult hozzá az összeghez. Eric Dane az Eufóriában Cal Jacobs szerepét alakította, és halála előtt még a harmadik évad jeleneteit forgatta, amelynek premierje április 12-én várható.
Az adománygyűjtés azonban sokakban ellenérzést váltott ki. Többen azt kifogásolták, hogy egy ismert, sikeres színész családjának miért van szüksége ilyen mértékű támogatásra. A közösségi oldalakon sokan azt kérdezték, hogyan lehetséges az, hogy egy ilyen pályát befutott művésznek nem voltak megtakarításai vagy életbiztosítása. Furcsa, hogy hasonló dolgok nem merültek fel James Van Der Beek halála kapcsán. A színész családjának már 2,7 millió dollár gyűlt össze.
Eric Dane egyik közeli barátja, Mike McGuiness így reagált a felvetéskre: a Covid-járvány és utána az ALS miatt nem tudott dolgozni, így nem tudta megteremteni azt az anyagi biztonságot, amit szeretett volna. Dane helyzete kilátástalan volt, ennek ellenére a színész méltósággal viselte a megpróbáltatásokat.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


