Idén harminc éve, hogy egy apró, tojás alakú kis készülék elindult hódító útjára. A Tamagotchi pillanatok alatt globális jelenséggé vált, és szinte kötelező elektronikus kis kedvenccé lépett elő a magyarországi háztartásokban is. A virtuális kisállat elsősorban a 90-es évek játékait uralta le, és gyermeki szívek millióiba lopta be magát. Nézzük meg, miért volt ez a digitális háziállat ennyire különleges, és mit jelent a mai fejlett robotika és AI-alapú programok világában.

Forrás: Shutterstock
Tamagotchi, ami háttérbe szorította még a kiskutyákat is
A táncoló AI-háziállatok korában szinte hihetetlen, hogy pár évtizede még egy műanyag kis tojás jelentette a virtuális világ netovábbját. A digitális háziállat-szimulátort a japán Bandai dobta piacra 1996. november 23-án. A szigetországban azonnal hatalmas népszerűségre tett szert, 1997 tavaszán pedig már világszerte kapható volt. A készülék – amelynek egyes darabjai ma kisebb vagyont is érhetnek – formai inspirációja az akkori hordozható technológiák és játékok kombinációja volt: egy tojás alakú, mini képernyős kis kütyü, amelyet kulcstartóra lehetett akasztani. A neve is ebből ered, a japán tamago („tojás”) és uotchi („óra”) szó összeolvadásából született meg. A Tamagotchi nem titkolt célja ugyanis az volt, hogy egész nap gazdájával lehessen.
A 90-es évek gyerekei egészen biztosan emlékeznek még rá, hogy az iskolai órák közti szünetben mindenki nagy erőkkel etette és takarította digitális háziállatát, de az igazán merészek akár még óra közben is ránéztek az itthon csak Tamagocsinak hívott cukiságukra.
Az interaktív játék lényege egyszerű volt, akkoriban mégis szokatlan, főként a szülők számára. A kijelzőn megjelenő tojásból kikelt egy virtuális lény, a gazdájának pedig nem volt más dolga, mint gondoskodni róla. Etetni, tisztán tartani, szórakoztatni és figyelni kellett rá — a Tamagotchi egy igazi mini életciklust jelenített meg a tenyérben is kényelmesen elférő műanyag eszköz képében.

Forrás: Shutterstock
Tamagocsi-temető
Komoly felelősség volt egy ilyen kis digitális háziállat gazdájának lenni, hiszen az elhanyagolásra halállal reagált. A keményvonalas, eredeti Tamagotchikat ráadásul nem lehetett feléleszteni, így a halálukkal a kis eszköz is használhatatlanná vált. Sok gyerek és felnőtt ekkor valódi bánatot érzett, épp, mintha egy igazi élő kisállatukat veszítették volna el. Egyesekben olyan mély érzelmeket váltott ki, hogy több tamagocsi-temető is létrejött, ahol az emberek méltón elbúcsúztathatták digitális háziállataikat. Őrület? Akkor ez volt a valóság.
Beindul a digitális háziállatok és eszközök megszemélyesítése
A miniatűr készülék nem csak a 90-es évek játékainak világában volt úttörő. Ez volt az első olyan digitális eszköz, amelyhez tömegek kötődtek érzelmileg. Így a Tamagotchi lényegében előfutára lett más, későbbi virtuális kisállatoknak és életszimulációs játékoknak – mint amilyen például a 2000-ben megjelent The Sims. Bár manapság is gyártják, a weboldalakon és applikációkban fellelhető hasonló elven működő interaktív is kedvencek miatt már sosem lehet olyan népszerű, mint volt egykor. Dicsfényét azonban sosem fogja elveszíteni, ami nagyban köszönhető annak is, hogy 2025-ben bekerült a World Video Game Hall of Fame-be. Ezzel a szakma is elismerte, milyen hatást gyakorolt a digitális háziállatok és életszimulációk világára.
Gyermeki szórakoztatásként indult, de a digitális játékok úttörőjévé vált: ez a Tamagotchi
Három évtizede egy apró tojásból kikelt digitális kisállatként kezdte, de villámgyorsan a 90-es évek popkultúrájának egyik ikonikus játéka lett. A Tamagotchi egyszerre volt interaktív játék, tanulási élmény és érzelmi függés – elég csak a tamagocsi -temetőkre gondolnunk. Az emberek elsőként tapasztalhatták meg egy digitális lény nevelésének és gondozásának felelősségét, valamint örömét, ezzel pedig úttörővé vált. Hatása tovább él a modern virtuális házi kedvencekben és az életszimulációs videójátékokban, ami jól mutatja, mennyire megelőzte korát ez az egyszerű, mégis szerethető kütyü.
Ezek is érdekelhetnek:


