Így él a nő, aki minden ételt az orrán át szív fel - Videó


A különleges képességekkel megáldott hölgy az amerikai TLC csatorna Furcsa függőségem (My Strange Addiction) című műsorában tűnt fel és bizonyította be, hogy olyasmire képes, ami minden logikának és társadalmi normának ellentmond. Jó, hát a vizet épp nem változtatta borrá, de legalább minden ételt az orrán át szív fel, és eddig még egyszer sem lett rosszul.

A Virginiában élő Kathryn olyan szokást alakított ki az elmúlt évek során, amely még a sokat látott nézőket is alaposan sokkolta: minden ételét turmixolja, majd az orrán át szívja fel. Esetében a turmix nem valami könnyed kis smoothie, amit a legtöbb ember ebédre fogyaszt, nem azért étkezik így, mert fogyni akar. Egyetemi évei alatt egy fogadás miatt vállalkozott arra, hogy az orrán át szívjon fel némi ételt. Azóta az amerikai nő előszeretettel választja ezt az étkezési módszert.
Szakemberek szerint óriási egészségügyi kockázatot vállal az, aki rendszeresen az orrán keresztül szív fel turmixolt ételt. Ez a módszer nem egyezik meg a szondatáplálással. Előbbi életveszélyes, utóbbi életet menthet. Az orrüreg elsődleges feladata a levegő szűrése, melegítése és nedvesítése. Az orron keresztül felszívott étel a garatba jut, ugyanoda, ahol a száj felől lenyelt falat is áthalad. Innen, ha szerencsénk van, a nyelőcsövön keresztül jut el a gyomorig.
Van azonban ezzel egy apró probléma: az esetek nagy részében a pépes étel nem a garatba jut. A kis huncut szívesebben kalandozik a légutakban és a tüdőben, ennélfogva pedig fulladást, köhögési rohamot, szamárköhögést és tüdőgyulladást is kiválthat.
Mivel az orrnyálkahártya kifejezetten érzékeny, a pépes étel rendszeres áthaladása krónikus arcüreggyulladáshoz vezethet, elszaporodhatnak itt a baktériumok is.
Az ételek orron keresztül való beszippantása tehát rendkívül veszélyes, komoly légúti és fül-orr-gégészeti szövődményeket okozhat. A szakemberek azt javasolják, hogy ha valaki nem képes szájon át étkezni, okvetlenül kérje szakorvos segítségét.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.