Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Life.huA rendőrség még 2024-ben erősítette meg a hírt, miszerint megtalálták a 24 éve eltűnt Till Tamás holttestét, aki 2000-ben biciklivel indult el otthonából, de sosem ért haza. Az emberölés gyanúsítottja, F. János és a szülők, akik fiuk fényképével érkeztek meg a bíróságra, először találkoztak.

Forrás: Bors
Meggyilkolt fiuk fotójával érkeztek meg a bíróságra Till Tamás szülei
Till Tamás édesapja kerekesszékben tolta be a bíróságra feleségét, Katalint. A gyászoló édesanya fia fotóját tartotta a kezében, a Borsnak pedig azt nyilatkozta, még nem tudja, megmutatja-e a feltételezett gyilkosnak.
„Ez egy szörnyeteg. Nem akarok vele kommunikálni” − jelentette ki Katalin.
A férfi, aki a bűncselekmény idején 16 éves volt, egyébként beismerte Till Tamás megölését. Úgy tudta, tette elévült, az ügyészség azonban később közölte, hogy az emberölés minősített esetei soha nem évülnek el. F. János ellen vádat emeltek, most kéz- és lábbilincsbe verve kísérték a tárgyalóterembe.

Forrás: Bors
Hódos Attila, a vádlott védője az eljárás felfüggesztését kérte a Kecskeméti Törvényszéktől. Az ügyész az indítvány elutasítását kérte, ehhez Lichy József, a gyászoló szülők jogi képviselője csatlakozott. A Till Tamás gyilkosság ügyében az első tárgyalást júniusban tartják, a mai napon történtekről itt olvashatsz bővebben.
26 évvel ezelőtt az egész országot megrázta, amikor a 11 éves bajai kisfiú nyomtalanul eltűnt. Biciklivel indult el otthonról, de már soha nem tért haza. Bár ennyi idő után nyilvánvaló volt, hogy a gyermek már nem él, a szülők a holttest előkerüléséig bíztak abban, hogy fiúk egy nap kopogtat az ajtajukon.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

