A klímakutatók egyre nagyobb aggodalommal követik, mi történik a Csendes-óceán egyenlítői térségében. Az év eleje már önmagában is aggasztóan meleg volt, annak ellenére, hogy a La Niña elvileg valamelyest hűtő hatással van a bolygó átlaghőmérsékletére. Ez a hatás azonban megszűnhet, a helyére pedig olyan El Niño léphet, amely a mostani előrejelzések szerint a szokásosnál jóval erősebb lehet.

Forrás: Shutterstock
A modellek alapján 2026 őszére a Csendes-óceán trópusi, egyenlítői térségében jelentős felszíni felmelegedés indulhat. A becslések szerint az óceán felszíni hőmérséklete akár több mint 2 Celsius-fokkal is meghaladhatja az átlagot, ez pedig már a szuper El Niño kategóriájába eshet - írja a Köpönyeg.
Az El Niño önmagában is a Föld egyik legerősebb természetes éghajlati jelensége. Nem egyetlen vihar vagy hőhullám ez, hanem hónapokon át felépülő óceáni-légköri folyamat, amely a bolygó több térségének időjárását is képes átrendezni. Normál körülmények között a trópusi Csendes-óceán térségében a szelek és az óceáni áramlások viszonylag kiegyensúlyozott rendszert tartanak fenn. El Niño idején ez az egyensúly megbillen: a melegebb víztömeg kelet felé mozdul, a tengerfelszín felmelegszik, ez pedig a légköri folyamatokra is hatással van. A szuper El Niño következményei világszerte érezhetők lehetnek. Egyes térségekben súlyos aszály, tartós rekordhőség és erdőtüzek alakulhatnak ki, máshol extrém esőzések és áradások jelentkezhetnek. A jelenség tengeri hőhullámokat is felerősíthet, és komoly ökológiai zavarokat okozhat.
A szuper El Niño hatása: 2026 is meleg lesz, de 2027 minden képzeletet felülmúlhat
A 2026-os év első hónapjai már most is szokatlanul melegek voltak. Az első negyedév globális szinten a mérések egyik legforróbb évkezdete, az Északi-sarkvidék térségében pedig történelmi mélypontra esett vissza a tengeri jég kiterjedése. Mindez úgy történt, hogy a La Niña még valamennyire fékezte is a felmelegedést. A jelenlegi számítások szerint 2026 jó eséllyel bekerülhet a valaha mért négy legmelegebb év közé. Arra is komoly esély mutatkozik, hogy a második legmelegebb évként zár.
A kutatók szerint a legnagyobb baj azonban az, hogy az El Niño globális hatása gyakran késleltetve éri el a csúcspontját: az óceáni felmelegedés ősszel indulhat be igazán, de a bolygó átlaghőmérsékletén még a következő évben is emel. Ezért ha 2026 végére valóban kialakul a szuper El Niño, akkor 2027 minden eddiginél forróbb év lehet.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


